Nincs mit vitatni azon, hogy a kormányzati kommunikáció kötőszövete a gyűlöletkeltés, az ellenségképzés. Persze ezzel is lehet közösséget építeni, más kérdés, hogy mit árul el ez a közösség egészének erkölcseiről. De az elvetemült aljasság fokozható-e még azon is túl, ahogyan egy háború által sújtott, megtámadott országot rugdos és köpdös teljes erővel?
Most éppen Voks2025 néven és apropóval teszi mindezt, csupán belpolitikai jelentőséggel, hatalomtechnikai trükközésként, lévén semmilyen felhatalmazás nem szükséges ahhoz, hogy egy aktív fázisba érő ukrán EU-tagságnak keresztbefeküdjön. No de itt van rögtön a bibi, hogy semmilyen, a konkrét csatlakozással kapcsolatos mozgás sem történik, nincsenek kijelölt mérföldkövek és határidők, miközben – nem volt olyan rég – ha visszaemlékszünk Magyarország uniós csatlakozására, az bizony nem egy péntekről szombatra virradó, borgőzös fejjel hasraütésszerűen meghozott döntés volt, hanem rengeteg jogharmonizációs vagy éppen gazdasági peremfeltételnek meg kellett felelni, mielőtt sok-sok év után beléphettünk az európai együttműködésbe.
Ugyanakkor elhangoznak különféle kijelentések, amelyek az éppen háborús támadás alatt álló ország leendő tagságát szorgalmazzák, vagy a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását emlegetik. Ezeket a megnyilvánulásokat persze illene a helyiértékén kezelni, és észrevenni, gesztus jellegűek, az ukrán nemzettel szolidáris érzelmeket igyekeznek vele kifejezni, vagy éppen ugyancsak az adott politikus hátországának, szavazótáborának szólnak – ugyanis nem mindenhol van áthangolva a társadalom jelentős része áldozathibáztató, sőt áldozatot megkövezni igyekvő állapotba. Ezek után mindenesetre érdemes leszögezni, belátható időn belül Ukrajna uniós csatlakozása biztosan nem fog megtörténni, ráadásul mielőtt ezzel egyáltalán foglalkozni kezdenénk, azt a piciny kis akadályt még le kellene tudni hozzá, hogy elnémuljanak végre a fegyverek.
Ukrajna, az ukrán nép természetesen Európa felé lépdelne, és mintha a kormányoldali szavazók fejébe nem férne bele, hogy erre például az a jó okuk van, hogy a novicsok helyett jobban ízlik a kóla, és az állami terror oroszországi modelljével szemben vonzóbb a demokratikus berendezkedés emberbarátibb megközelítése. Már a 2004-es narancsos forradalom idején is ez a szándék jelentkezett, majd még közvetlenebbül 2014-ben a majdani tüntetéssorozatkor, hiszen ez utóbbit épp az indította el, hogy Putyin el akarta szabotálni Ukrajna uniós előcsatlakozási nyilatkozatát, és készséges bábja, Janukovics elnök eleget is tett ennek a szándéknak, nem számolva a felháborodással, amit ez a lépése végül kiváltott.
Azt a kérdést biztosan nem kell hosszabban mérlegelni, hogy vajon a bucsai mészárlást színjátéknak nevezni, vagy pedig a majdani eseményeket CIA-akciónak minősíteni vall-e hitványabb jellemre, merthogy a kormányzati propagandagépezet mindkét gátlástalan gyalázatot (egyben hazugságot) elkövette. Egy csendes pillanatig azért mindenkinek érdemes elgondolkodnia rajta, hogy amikor egy nemzet ellen elkövetett brutális erőszakon, egy népirtáson lép át valaki holokauszttagadói szenvtelenséggel, emellett pedig egy nemzet forradalmát vonja kétségbe az összeesküvés-elméletek átgondolatlan ostobaságával, akkor hova veszett belőle a tisztesség, egyáltalán része volt-e valaha is.
A sziszegő kígyóméreggel átitatott szavak mellett a konkrét pofonok kiosztásával sem fukarkodik a jelenlegi kurzus, persze a kémügy már elmekórtani dimenziókba kilőtt, és a Rogán-művek által összekalapált interpretációja inkább figyel a Tisza hullámainak sárga-kékre festésére, az ürgebőr szabás-varrásának precíz kimunkálására. De nem hatja meg a hangsúlyosan kereszténynek nevezett szíveket az sem, hogy ukrán gyermekek Oroszországba vitelével egyértelmű népirtást követ el Putyin elnök hadserege, a Fidesz EP-képviselői tiszta tekintettel és büszke tartású gerinccel bátran elsunnyogják az ezt tűrhetetlennek nevező határozat megszavazását.
Majd, az ilyen hősies tetteink, becsületes hozzáállásunk után várjuk el, hogy a kárpátaljai – mára igencsak megfogyatkozott – magyar kisebbség tisztességes bánásmódban részesüljön az ukrán hatóságok, az ukrán nép részéről. Vagy mit szóljon az a kecskeméti Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat, akinek az érdekei képviseletében azzal a tanácsnokkal kell szót értenie, aki nyíltan ukránellenes kormánypropagandát terjeszt?
Pedig a kárpátaljai magyarok valóban igen sok atrocitást, hivatali packázást, és olykor erőszakos támadást voltak kénytelen elszenvedni az utóbbi két-három évtizedben. Miközben éppen az európai uniós erőfeszítések, az ukrán csatlakozás hozhatna erre a problémára is megoldást, enyhíthetné a kétségkívül meglévő feszültségeket. Nézzünk át Szlovákiába és Romániába, majd nézzünk át a 20 évvel ezelőtti szlovák-magyar és román-magyar együttélés viszonyaiba, hogyan konszolidálódott a trianoni nehéz örökség.
Még akkor is, ha például Úzvölgye göröngyös földjét taposva a konfliktusok időnként napjainkban is kiéleződnek. Hogy mennyire patrióta elgondolás, ha erre válaszul az egyik leghangosabb ellenünk gyűlölködőt keblünkre öleljük? Természetesen semennyire sem, sokkal inkább a miniszterelnök beszámíthatatlanságának tudható be, ami sajnos nem átmeneti zavar, hanem a fejében uralkodó ideológiai katyvasz egyenes következménye.
Mindezekkel együtt is kétségtelen, hogy a határon túli magyarok helyzete sokat javult az utóbbi időben, és pont az európai uniós tagság, az európai közösségi létezés járult hozzá nagymértékben ezeknek a rossz kapcsolatoknak a békésebbé, elviselhetőbbé tételéhez.
Az itthoni közéleti elbutulásból és az álságosan ferdített-torzított valóságközvetítésből szemlélődve persze nehéz észrevenni, hogy az európai gondolkodásmód egyfajta civilizációs keretet is jelent, ahol a jogszabályi kötelezettségek mellett automatikusan létrejön a morális magától értetődöttség is. Így pacifikálódik a francia és német történelmi sérelmek terhe Elzász-Lotaringiában, és bizony ez is segít a habzó szájú nacionalista agyamentek, vagy a hivatali visszaélések megfékezésében, ezt a civilizációs keretet is jelenti az Európai Unió.
Ezzel szemben a magyar kormány dölyfösen sütkérezik az érzéketlen tahó szerepében, nem bánja, hogy államformának akár a barbár törzsiséget is magunkra aggathatnánk, ahol a miniszterelnök a nemzeti ünnepünkön több százezer állampolgárt fenyeget húsvéti nagytakarítással, miután öblös sudribunkó elvakultságában poloskának nevezi őket. Amely uszító megátalkodottságból aztán egyenesen következik, hogy ugyanezt a torz acsarkodást minden különösebb lelkifurdalás nélkül használja más nemzetek, akár az épp háborús agressziót elszenvedő Ukrajna esetében is. Nincs olyan perce, nincs olyan pillanata, amikor ne utálkozna, ne marna, ne harapna…
Láttad-e ma már a magyar kormányt mosolyogni?
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a szerkesztoseg@kecsup.hu címre.
