15.3 C
Kecskemét
2025. május 30., péntek

FRISS HÍREK

Válaszolt a Hírös Sport: az üzemeltető bérleti díjából tudják fedezni a Domb Beach 25 milliós felújítását

- Advertisement -

„Korszerű, vonzó, természetes fürdőhellyé” kívánják fejleszteni a Domb Beachet – nyilatkozta megkeresésünkre Kispál Balázs, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki ha nem is válaszolt minden kérdésünkre, de több részletet elmondott a strandon zajló munkálatokról, melyet valóban az önkormányzati cég munkatársai végeznek.

Mint azt a héten megírtuk, úgy értesültünk, hogy nem az üzemeltetést tavaly furcsa körülmények között elnyerő Domb Beach Kft. kezdett neki a strand épületeinek, kiszolgáló létesítményeinek felújításába, hanem – mint arról személyesen meg is győződtünk – a Hírös Sport Nonprofit Kft. dolgozói tevékenykednek a területen. Miért? – kérdeztük az önkormányzati céget. Kispál Balázs ügyvezetőtől szerdán kaptunk tájékoztatást.

Mint közölte, a Hírös Sport „célul tűzte ki, hogy a korábban elhanyagolt állapotba került, de természeti adottságai révén kiemelkedő Domb Beach strandot egy korszerű, vonzó, természetes fürdőhellyé fejlessze az elkövetkezendő években, több ütemben megvalósuló fejlesztési koncepció keretében”.

Ennek első részeként saját beruházásban kezdték meg a legszükségesebb felújításokat – írta válaszában az ügyvezető, igazolva, hogy valóban a munkatársai dolgoznak a strandon.

  • Mint megtudtuk, jelenleg karbantartás és állagmegóvás zajlik egyrészt a mosdókban,
  • emellett elvégzik a büfé épület külső és belső felújítását (új hidegburkolatok, festés, elektromos hálózati és ivóvíz vezetékek cseréje).
  • Megújul a büfé épület előtti fogyasztórész és környezete: egy új, 180 négyzetméteres igényes teraszt alakítanak ki, növényszigeteket hoznak létre, és lesz két új öltözőfülke is.
  • Az ivóvíz vételi pontokat felújítják, a használaton kívüli medencében pedig egy napvitorlával ellátott pihenőtér várja majd a strandolókat.

Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

„A jelenlegi munkálatok összértéke 25 millió forint, melyet cégünk a jelenlegi üzemeltetővel kötött szerződés bérleti díjából tudja fedezni” – folytatta Kispál Balázs.

A matekra külön nem tért ki, hogy miként lehetséges mindez, hiszen a pályázati kiírás szerint a Hírös Sport 2024-re minimum 4 millió forint + áfa, 2025-től minimum évi 8 millió forint+áfa bérleti díjat várt el – azaz 2024-25-re ez még csak 12 millió + áfa lenne.

Hasonló cikkünk:  A Hírös Sport munkatársai újítják fel a Domb Beach épületeit - de miért?

Így csak feltételezhető, hogy az üzemeltető élt a kiírásban szereplő lehetőséggel, miszerint 2025-től „legalább 3 év, de legfeljebb 10 év megajánlott bérleti díját egy összegben” megfizetheti. Ha így történt, és a Domb Beach Kft. előre átutalt a Hírös Sportnak több évnyi bérleti díjat, akkor annak 50 százalékát a Hírös Sportnak az üzemeltetővel egyeztetett és elfogadott „alapinfrastrukturális beruházásra” kell fordítani, ugyanis az önkormányzati cég a pályázati kiírás szerint részt vállal a strand felújításában. Magyarán a bérleti díj felét el is költik a munkálatokra, és ezt a Hírös Sport végezteti el, az üzemeltetővel kölcsönösen elfogadott műszaki tartalom és ütemezés szerint.

A városi cég és maga a város szempontjából viszont az előnyös, hogy a felújítások a bérleti szerződés 15 éves lejáratakor költségtérítés nélkül a Hírös Sport tulajdonába kerülnek (vagy fogalmazhatunk úgy is, a felújított épületeket, tereket, létesítményeket az üzemeltető csak bérli az önkormányzati társaságtól). Az alapinfrastrukturához sorolták a mosdókon, büfén, a pancsolómedencén kívül

  • a zöldfelületeket, a járdát,
  • a mólót, a stéget,
  • a kültéri zuhanyzókat
  • és a csúszdát is.

Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

Kispál Balázs hozzátette: a jelenleg folyamatban lévő munkálatok „a strandot érintő további fejlesztések esetén illeszkednek a tervezett jövőbeli koncepcióhoz, tehát a most megvalósított beruházások nagy részét egy átfogó fejlesztés megvalósítása esetén sem kell majd elbontani, megszüntetni”.

Emellett a jelenlegi üzemeltető gondoskodik a terület szezonra való felkészítéséről, a szükséges konyhatechnológiai eszközök, bútorok (székek, napágyak, napernyők stb.) beszerzéséről és karbantartásáról is.

„Teljes mértékű megújulási lehetőséget” egy részben uniós finanszírozású (TOP) pályázattól remélnek a Domb Beach környezetének, erre jelentkezett az önkormányzat. A Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője végül kijelentette: hosszútávú céljuk, hogy a Domb Beach „visszanyerje méltó helyét a város lakóinak és látogatóinak szabadidős kedvenceként – egy igényes, barátságos, természetközeli fürdőhelyként”.

Arra a kérdésre viszont nem kaptunk választ, hogy a Hírös Sport részéről hányan vesznek részt a felújításban, milyen feladatokat végeznek, és hogy közben nem hiányoznak-e a cég által ellátott más, napi szintű feladatokból, miként pótolják őket.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Pénteken érkeznek a cseh gyártmányú Égi Rókák a kecskeméti repülőbázisra

Magyarország 12 példányt szerez be a cseh Aero Vodochody gyár L-39 Skyfox harcászati kiképzőrepülőgépből, információink szerint pénteken fogadja az...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...