31 C
Kecskemét
2025. június 19., csütörtök

FRISS HÍREK

Újra a közgyűlés elé kerül a Hírös Agóra igazgatójának ügye

- Advertisement -

Király József, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület frakcióvezetője levélben jelezte szerkesztőségünk felé, hogy a jövő heti közgyűlésen ismét napirendi pontként szeretnék tisztázni a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ igazgatójának ügyét. 

A KecsUP Hírek még májusban számolt be arról, hogy több irányból érkező információk alapján felmerült a gyanúja annak, hogy Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető-igazgatója nem rendelkezik azzal a végzettséggel, amellyel a neves közintézmény vezetői pozícióját betölthetné. Részletesen is utánajártunk a témának, amelynek során kiderült, hogy a jelenlegi ügyvezető pályázati kiírás nélkül került a közintézmény élére, és nem ez lenne az első eset, hogy megfelelő végzettség nélkül töltetnek be vele igazgatói pozíciót.

Próbáltuk megszólítani az ügyben érintetteket, de sem Barta Dóra, sem Bán János, Kecskemét kultúráért felelős alpolgármestere nem válaszolt portálunknak, ugyanakkor Hódi Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője, a Kulturális Bizottság társvezetőjeként fontosnak érezte az ügy tisztázását, ezért a közgyűléshez fordult. Ekkor Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgámestere így nyilatkozott a képviselők előtt:

„Minden végzettség megvan ahhoz, hogy a törvény által előírtak szerint be tudja tölteni ezt a funkciót. A végzettségeket igazoló dokumentumokat be tudjuk Önöknek mutatni, ez nálunk az osztályon elérhető dokumentum, amit becsatolt az igazgatónő.”

A felajánlással élve Hódi Zsuzsanna betekintést kért az okmányokba, amelynek során kiderült, hogy a Soter-Line Oktatási Központ által kiállított OKJ-s bizonyítványról van szó, ami közművelődési szakember végzettséget ad. Ez azonban – minden állítás ellenére – nem felel meg a jogszabály által előírt végzettségnek(szakirányú mesterfokú szakképzettség szükséges, továbbá államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó 120 órás képzés). Ezek hiányában Barta Dóra az igazgatói munkakörben nem foglalkoztatható.

Hasonló cikkünk:  Ezt beszélik: a független vidéki sajtó legérdekesebb heti cikkei

Hódi Zsuzsanna jelzése alapján jelenleg a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal igazgatója, dr. Havassy Sándor visszaigazolta, hogy a hivatal kivizsgálja az ügyet. Emellett Király József, a Hírös Városért Egyesület frakcióvezetője az alábbi interpellációt küldte el szerkesztőségünknek, amellyel a jövő heti közgyűlésen ismét napirendi pontként szeretnék felhozni a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ igazgatójának ügyét és tisztázni a jelenlegi helyzetet.

„Az előző közgyűlésen az egyik téma kapcsán merült fel a Hírös Agóra jelenlegi ügyvezető igazgatójának, Barta Dórának a végzettsége, amely alapján betöltheti ezt a pozíciót. Akkor Polgármester Asszony azt jelezte, hogy ez korábban már le lett ellenőrizve és a  törvényeknek megfelelően tölti be a vezetői állást. Ugyanakkor több jelzés érkezett arról, hogy mivel ez tényszerűen nem lett bemutatva a sajtónak, továbbra is szóbeszéd tárgya ez a téma.

Mindez nem használ a nagy múltú kulturális intézményünknek, a jelenlegi ügyvezetőnek, a város vezetőinek és nem utolsó sorban a város jó hírének sem.

Javaslom, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba és kérem Polgármester Asszonyt, hogy akár rendkívüli Kulturális Bizottsági ülésen, akár más módon kerüljön tisztázásra, hogy törvényszerű volt-e a kinevezés pályáztatás nélkül, valamint hogy végzettsége megfelel-e a vonatkozó jogszabályokban előírtaknak. Ez legyen városunk közös ügye, ne pedig pártpolitikai csatározás színtere.”

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Iskolája előtt tüntet a tanárnő, mert kitették az érettségiztető vizsgabizottságból

Borosné Kerekes Lívia, a Kocsis Pál iskola magyartanára szerint az igazgató törvényt sértett, mikor azt kérte tőle, hogy adja...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...