Az elmút hetek történései és adománygyűjtő akciói révén az egész ország megtanulhatta ezt a három betűt: SMA. Ez a gerinci eredetű izomsorvadás. Amely a tudomány mostani állása szerint gyógyíthatatlan. Viszont van egy 700 millió forintba kerülő injekció, amit azonban nem támogat a magyar állam. Vannak támogatott kezelések, de a méregdrága injekció óriási reménnyel kecsegtet, mivel minden gyermek állapota javult, akinek beadták. Társadalmi összefogás révén Zente és Levente is megkapta az esélyt erre.
Rig Lajos jobbikos politikus azt szerette volna, ha a honatyák létrehoznak egy pénzügyi alapot, amelybe utalni lehetne az 1%-okat, bárki adományozhatna ide pénzt, és az állam is beletenné a magáét. Hogy a jövőben ebből az alapból lehessen finanszírozni az érintett gyermekek gyógykezelését. A Fidesz azonban megakadályozta, hogy erről tárgyaljanak a képviselők. Néhány kivétellel nemmel szavaztak a napirendre vételről. Előtte az illetékes bizottságban szintén nem szavazták meg, akkor tartózkodtak.
Salacz László és az orvos végzettségű Zombor Gábor is a NEM gombot nyomta meg. Úgy döntöttek, hogy ne lehessen erről vitatkozni, majd végén netán megszavazni a javaslatot, amely segítséget jelenthetne a beteg gyerekeknek.
Éppen most zajlik egy vita az interneten, hogy fel kell-e állni labdarúgó mérkőzéseken a Nélküled című dalra, és, hogy a dal a magyarság összetartozásának egyik szimbóluma-e. Nem tudjuk, mi a véleménye az említett képviselőknek erről, de az ő politikai térfelükön mindkét vitatott kérdésre az IGEN-ek vannak többségben. Talán az összetartozást meg lehetett volna a szavazáskor is mutatni.