12 C
Kecskemét
2025. május 11., vasárnap

FRISS HÍREK

Országos úszóbajnokságot rendeztek a rendőrök Kecskeméten

- Advertisement -

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében ismét lezajlott a rangos esemény.

A hagyományoknak megfelelően a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. február 26-án – immár nyolcadik alkalommal – ismét megrendezte a Belügyminisztérium Országos Úszóbajnokságát.

A szervezők a Kecskeméti Fürdőben várták megmérettetésre a versenyzőket. A nagy érdeklődésre számot tartó eseményt Dávid Károly rendőr dandártábornok, a főkapitányság vezetője nyitotta meg, aki a meghívott vendégeket és a sportolókat is köszöntötte.

A bajnokságon a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó 33 szerv összesen 340 versenyzőt indított, akik négy korcsoportban, három úszásnemben, illetve váltóversenyeken mérték össze erejüket.

Az összetett csapatversenyben a Terrorelhárítási Központ úszói végeztek az első helyen. Második helyezett a Készenléti Rendőrség csapata lett, míg a harmadik helyet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sportolói szerezték meg.

Országos rendőr-főkapitányi különdíjban részesült a két legeredményesebb, állományban lévő rendőr: Balla Mónika, aki az ORFK színeiben indult, valamint Boros Balázs, a Készenléti Rendőrség munkatára.

Hasonló cikkünk:  A Kecskeméti TE megóvja a Debrecen elleni mérkőzés végeredményét
- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem igaz, amit a polgármester állít: nem több, hanem egyre kevesebb kecskeméti gyermek születik

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester gyakran posztol arról, hogy Kecskeméten egyre több gyermek születik. Tényellenőrzést végeztünk, és az önkormányzattól, valamint...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...