fbpx

FRISS HÍREK

Tisztújítás volt az ellenzéki pártok kecskeméti szervezeteiben

- Advertisement -

Újraválasztották két ellenzéki párt kecskeméti vezetőjét.

Demokratikus Koalíció

A DK Bács-Kiskun megye 1-2. sz. választókerületében, Kecskeméten 2020. augusztus 26-án tartották meg a tisztújító taggyűlést. A tagság úgy döntött, hogy elnökségében megerősíti Szőkéné Kopping Ritát (képünkön), elnökségi tagoknak pedig Török Józsefnét, Szabó Zoltánt, Maczkó Ágnest, Lázár Józsefet, Dózsai Ilonát és Simon Anitát választotta meg.

A 2022-es választások lebonyolítását, a most megválasztott elnökség irányításával végzi a helyi szervezet.

A találkozón részt vett Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke, országgyűlési képviselő, akivel kötetlen beszélgetést folytathatott a párt helyi tagsága.

Magyar Szocialista Párt

Augusztus végén Dobos Józsefet (képünkön), az MSZP kecskeméti városi elnökét nagy többséggel újraválasztották.

 

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...