Mint ismeretes, a Médiatanács nem hosszabbítja meg a Klubrádió sugárzási engedélyét a 92,9 Mhz-es frekvencián. A rádió szerint jogilag semmiképpen nem állják meg a helyüket az indokok, politikai indoka van a rádió elhallgattatásának.
A Médiatanács új tagjait tavaly decemberben választotta meg kormánypárti többséggel az Országgyűlés. A jelölteket egy parlamenti jelöltállító grémium nevezte meg, kormánypárti szavazatokkal. Így lehetséges, hogy 9 éven keresztül pusztán kormánypárti támogatottak ülnek a Médiatanácsban, és döntenek „rádiók elnémításáról, tévétársaságok bírságolásáról, médiapiaci befektetéseket akadályozhatnak meg, és más nagy horderejű, a nyilvánosság működését lényegesen meghatározó ügyekről.” – tájékoztatott akkor a media1.hu.
Ugyanez a lap korábban megírta: az előző időszakban is csak kormánypárti tagjai voltak a testületnek. Az ellenzéki pártok hiába probáltak meg jelölteket állítani, a kormánypártok obstruálták a jelöltállítási folyamatot. Lássuk tehát kik alkotják a Médiatanácsot:
Az NMHH és a Médiatanács elnöke
A Médiatanács tagjai
A 2019. december 10-én az országgyűlés által megválasztott Médiatanács-tagok:
A Klubrádió az ország kb. 1/3-án fogható rádió, amelynek műsoraiban gyakran illetik kritikával a kormányt a betelefonálók és a műsorban szereplők.