„A 3. osztályos Ákos és az 1. osztályos Áron az online kapott feladatokat oldják meg Nagykőrösön 2021. március 8-án. A kormány döntése értelmében a koronavírus-járvány megfékezésére hatályba léptek a március 22-éig tartó szigorított védelmi intézkedések, az óvodák és az általános iskolák pedig április 7-ig, a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki.” – ezzel a kísérőszöveggel jelentette meg a Magyar Távirati Iroda (MTI) Ujvári Sándor fotóriporter képeit március 8-án, 13 óra 12 perckor. A fotók egy idillikus pillanatot örökítettek meg, amikor Ákos egy laptop, Áron pedig egy tablet segítségével oldja meg az iskolai feladatot, hason fekve a színes szőnyegen, otthon, a jó meleg szobában. Nem tudjuk, hogy kicsoda Ákos és Áron, ahogy azt sem, pontosan hol is készült a fénykép, és nem utolsósorban, miként került az MTI fotósa március 8-án éppen egy nagykőrösi család otthonába?
Az állami hírügynökség által közzétett képekből áradó harmónia egyébként azért is érdekes, mert mint utólag kiderült, az általános iskolások részére a hétfői digitális oktatás nem ment zökkenőmentesen. Ahogy az országos média is beszámolt róla, a tanárok és a szülők reggel azzal szembesültek, hogy a digitális oktatáshoz szükséges iskolai KRÉTA-rendszerbe nem tudtak belépni, újra és újra csak ezt olvashatták a monitoron: „Sikertelen bejelentkezés! Az alkalmazás használata közben nem várt esemény következett be. A hiba naplózásra került, kérjük, próbálja meg újra”. Pedig most különösen fontos lett volna, hogy az internetes órák megtartására kifejlesztett Digitális Kollaborációs Tér (DKT) fennakadások nélkül működjön.
Később az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ (KK) azzal magyarázta az üzemzavart, hogy a hibát hirtelen túlterhelés okozta, és az, hogy a KK és a minisztérium jelzése ellenére a KRÉTA-t üzemeltető eKréta Zrt. alulbecsülte a várható terhelést.
Így csak reménykedni tudunk, hogy Ákos és Áron, a két szorgalmas nagykőrösi kisiskolás el tudta végezni a feladatát és nem szenvedett behozhatatlan hátrányt. Ahogy azok a kortársai, akik az állami propaganda sugallta képpel szemben olyan családban élnek, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy minden gyermek külön-külön digitális eszközzel (laptop, tablet, okostelefon…) és korlátlan internettel rendelkezzen. Aki ismeri a nagykőrösi valóságot, az tudja, hogy a fotókon látható idillikus kép nem a nagykőrösi emberek többségének élethelyzetét mutatja be.
könyvelő