Kiskunhalason torkollott garázdaságba és testi sértésbe egy maszkviselés miatt kialakult konfliktus.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy helyi üzletben a kötelező maszkviselés miatt összetűzésbe került az eladónővel és az üzlet tulajdonosával.
A vádirat szerint a férfi tavaly augusztus 19-én maszk nélkül ment be a kiskunhalasi boltba. Az eladónő megkérte, hogy vegye fel a maszkot, különben nem fogja kiszolgálni. A férfi azonban hajthatatlan maradt, az eladónővel szóváltásba keveredett, szitkozódott, közben többször leköpte, majd dühösen lelépett.
Az eladónő ezután értesítette a történtekről a bolt tulajdonosát, aki a szomszédos üzletben volt, azonnal a vádlott után ment és még a közelben utolérte. Időközben a rendőrséget is értesítették, a férfit pedig megkísérelte a járőrök érkezéséig visszatartani, de nem járt sikerrel: a balhézó vevő legalább háromszor, ököllel fejen ütötte, majd elfutott a helyszínről.
A bolt tulajdonosa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A szabadlábon védekező férfit a járási ügyészség garázdaságon kívül könnyű testi sértés vétségével is vádolja. Az ügyész közérdekű munka kiszabását indítványozta a férfival szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.