fbpx
24.9 C
Kecskemét
2024. május 6., hétfő

FRISS HÍREK

Péntek 13.: A babonások retteghetnek ma

- Advertisement -

Péntek 13. a babonások között egy rettegett napnak számít. Bár minden bizonnyal nagyon kevesen tudják közülük, miért is és mitől félnek ezen a napon. Tényleg miért? És miért pont ezen a napon?

Honnan ered?

Csak találgatások vannak arról, hogy miért lett különös a péntek 13. Egyes vélemények szerint „a francia király 1307. október 13-án, pénteken tartóztatott le több száz templomos lovagot. Azt nem tudni, hogy innen ered-e a babona, de IV. Fülöp valóban ekkor fogta el a rend tagjait, akiknek nagy része máglyán, vagy a kínzókamrában végezte.” Más felfogás szerint „Az európai pogány kultúrákban a hét ötödik napját szentelték az isteneknek, de ekkor – nagypénteken – feszítették keresztre Jézus Krisztust, az utolsó vacsorán pedig a tizenkét apostollal együtt tizenhárman ültek az asztalnál, köztük Júdás, aki elárulta Jézust.   Más források szerint a Jézust eláruló Júdás személyére utal a 13-as szám, mert ő volt az, aki tizenharmadikként ült az asztalhoz.” – írja a korkep.sk.

Rettegés a 13-as számtól

A 13 és a péntek azonban nem feltétlenül kell, hogy együtt mozogjon. Bár arról nem szoktunk beszélni, hogy valaki fél a péntekektől, azt azonban tudjuk, hogy a 13-as számtól való félelem önmagában is létezik.

„A babona a XX. század első felében olyannyira elterjedt volt, hogy New York felhőkarcolóinak 80 százalékában kihagyták a 13-ast az emeletek számozásából, a szállodákban pedig nem volt 13-as szoba, a kórházakban 13-as kórterem, a színházak nézőterén 13. sor.   Egyes épületekben ha van is tizenharmadik emelet, akkor se mindig lakik ott valaki: a londoni One Canada Square felhőkarcoló 13. emeletén például nincsenek kiadó irodák, hanem itt van az épület légkondicionálása, hogy a triszkaidekafóbok ne kerüljenek stresszhelyzetbe. Las Vegas több kaszinójában szintén nincsen 13. emelet.   A babona elérte a memphisi (Tennessee, USA) repülőteret is, ahol nincs A13, B13 és C13 számú beszállókapu. A New York állambeli Islip repülőterén sincs 13-as beszállókapu, San Franciscóban pedig a 12. és a 14. sugárút közötti észak-déli irányú utcának nem akartak szerencsétlenséget hozó nevet adni, ezért Funston Avenue-nek hívják” – említi szintén a korkep.sk.

Hasonló cikkünk:  Nincs elfelejtve, idén kezdhetik építeni a trieszti magyar tengeri kikötőt

Hogyan éljük túl?

Aki babonás, az nyilván katasztrófaként fogja fel ezt a napot, és minden apró körülményt felhasznál arra, hogy igazolja, hogy ez borzasztó nap. Ha ilyenkor valami balül sül el, eltörik valami, késik a munkahelyéről, kiborul a pohár ital, erre a napra fogja majd. Annak ellenére, hogy bizonyára máskor is előfordultak már ilyesmik. Aki pedig nem babonás, annak pont olyan nap lesz ez a mai, mint az összes többi. Jó ötlet lehet a babonásoknak -legyen valami örömteli is ebben a napban számukra -, hogy csütörtök 12-t és szombat 14-et kinevezik valamilyen boldogság forrásnak, és keresik azokat a pillanatokat, amiket ezekre a napokra foghatnak, és akkor egy idő után, ha nem is várják majd a péntek 13-at, de talán könnyebben átvészelik.

Rettegés a filmiparban

Mivel a péntek 13-ától való félelem világszintű jelenség, sok rendezőt és forgatókönyvírót megihletett a téma. Rendszerint horrorfilmekről van szó persze. Az internetes keresőkben gyorsan rátalál ilyen filmekre, aki ezen a napon borzongásra vágyik. A Jason-rajongóknak nyilván nem írtunk most semmi újat.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megszűnhet a járóbeteg-ellátás a Honvédkórházban

2025. január 1-jétől már nem lesznek járóbeteg-szakrendelések a Honvédkórházban (Repülőkórházban) - értesült a KecsUP az intézmény jelenlegi és korábbi...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...