Májusban nyílt meg Szabó Judit retrospektív kiállítása, az Összegzés. A csendes fotográfus tárlata a Magyar Fotográfiai Múzeumban korábbi sorozatokat mutat be Amszterdamtól Budapestig. Most az egyik legismertebb képe is látható, és a megnyitón még többet tudhattak meg Szabó látásmódjáról a vendégek.
Szabó Judit Balogh Rudolf-díjas fotóművész gimnazista kora óta fényképez. – Olvashatjuk a Punkt tömör ajánlójában – Középiskolai tanulmányait követően 1976-ban végzett a Szakmunkásképző Intézet Fényképész Szakán. 1981 és 1985 között a Fiatal Fotóművészek Stúdiója tagja volt, 1998-ban nyert felvételt a Magyar Fotóművészek Szövetségébe. Több ösztöndíjat nyert, főbb publikációi a „Zottigheid” (Leiden, 1992.) és a „Csak képek” (Budapest, 2006.).
Baki Péter múzeumigazgató, a tárlat kurátora a fenti titulusokat és évszámokat Szabó megfoghatatlan karakterével egészítette ki. Ritkán jelenik meg a közönség előtt, “fel lehet fedezni 10 évenként, és abszolút megérdemli a figyelmet.” Arról beszélt, hogyan feszegetik sokan fotóművészet határait és hogyan törekednek elismerésre, amíg “vannak azok, akik csak úgy léteznek.” Akik érzékenyen, természetességgel viszonyulnak a környezetükhöz. Szabó Judit megörökíti azt, ami körülveszi, de “nem akar kitűnni, nem vágyik sikerre.”
Munkája ma besorolható a street photography kategóriájába, ám “a műfaj akkor még nem létezett itthon.” Tudósított a fotótörténetről Fejér Zoltán György, Balogh Rudolf-díjas fotográfus a megnyitó beszédében. Szabó kötete Gera Mihály Csak képek sorozatában a magyar fotóművészet egyik fontos állomása.
Miért hatnak olyan erővel ezek az életképek? Nem nosztalgiát, szívbe markoló elvágyódást érzünk a pillanatok láttán. Nem érezzük magunkat elidegenítve ezektől a jelenetektől, legyenek helyszín és idő szerint bármilyen távol; a nosztalgia egyik feltétele pedig épp az elidegenedés volna.
Titkos, vagy jogtalan megfigyelői szerep helyett felvesszük Szabó Judit pozícióját a megörökített valóságban, aki finoman viszonyult a járókelők és épületek összhatásához. A hétköznapi, olykor melankolikus miliőhöz, aminek ő maga is a részese volt. Nem választotta el attól a gép lencséje. A fotográfus minden érzékével jelen volt a magányos kávézókban, üresedő kirakatok előtt, a zsongó vagy elázott utcák takarásában.
Fejér Zoltán alátámasztotta ezt egy Amszterdamban készült kép történetével, ami a Rózsaszín Víziló bár szivarozó törzsvendégét örökíti meg. Szabó 12 éven át látogatta a helyet, hogy lássa a karakterét. Az utolsó évben már nem ült ott az úr, mert a fotográfus érkezése előtt pár órával egy filmrendező magával vitte a férfit a félig elszívott szivarával.
Plank Ibolya érzékeny írása Szabó Juditról a Fotóművészet oldalán tovább árnyalhatja a róla alkotott képet.
Szabó Judit Összegzés című kiállítása megtekinthető augusztus 27-ig a Magyar Fotográfiai Múzeumban.
A Múzeumok Éjszakáján pedig 17 és 23 óra között látogatható a tárlat, amin kiemelt helyet kapott Szabó egyik leghíresebb, képeslapokon is viszont látott fotográfiája, az Elefánt (1995).
