fbpx

FRISS HÍREK

Komoly árat fizetünk érte, a kecskeméti csúszdaparkban mégsem csúszdázhatunk

- Advertisement -

Bár a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkba hét csúszdájából öt nem működik, a létesítmény weboldala szerint minden rendben van. Bárhogy is, a közfelháborodás egyre nagyobb, a belépők ára azonban egy forinttal sem alacsonyabb. A fenntartó hallgat.

„A 12 évnél idősebbek öt csúszdán élvezhetik a száguldást: a kamikaze, az iker, a hidro cső, a fekete lyuk, és a kármin turbó csúszdákon. A kisebbek a kaland és rámpa csúszdákon szórakozhatnak” – áll a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark bemutatkozó szövegében. Ezzel csak egy a probléma, hogy az ott található 7 csúszdából jelenleg 5 (Kamikáze csúszda, Iker csúszda, Hidro cső csúszda, Fekete lyuk csúszda, Kármin Turbó csúszda) nem működik. A helyzet ráadásul nem egy aktuális technikai problémát tükröz, az már a 2023-as strandszezon elejétől kezdve így van.

A hétből öt csúszda nem működik, a belépő mégis ugyanannyiba kerül / Fotó: kecskemetifurdo.hu

A problémára az elmúlt napokban több olvasónk is felhívta a figyelmet, emellett a strand kiszáradt gyepét, valamint az elhanyagoltnak tűnő és gazos területeket is megemlítették. Ez pedig nem csak a szórakozás és kikapcsolódás keserédessé válása miatt problémás, de az aktuális jegyek ár-érték aránya miatt is bosszantó.

Hasonló cikkünk:  A hirdetőtáblák és a politikai reklámok is napirendre kerülnek a közgyűlésen

A csúszdaparkba most egy felnőtteknek szóló szezonális belépőjegy (mely tartalmazza a versenyuszoda, termálfürdő, élményfürdő és strand használatot) 5600 forintba kerül, míg ugyanennek a jegytípusnak a gyermek változata 3900 forintot jelent. Összességében tehát egy 2 felnőttből és 1 gyermekből álló családnak 15 100 forintot kell fizetnie a strandolásért, amiben még az étel-ital fogyasztás nincsen benne.

Természetesen a KecsUP megkereste az ügyben a fenntartó Hírös Sport Nonprofit Kft.-t, hogy megtudjuk:

  • A csúszdák lezárását pontosan mi indokolta?
  • Mikor vehetik újra használatba őket a fürdőzők?
  • Tervezik-e arányosítani a jegyárakat az aktuálisan elérhető szolgáltatásokkal?
  • A lezárt csúszdák miként befolyásolják a vendégforgalmat?

Sajnos eddig a cégtől választ nem kaptunk. Amint ez mégis megtörténik, cikkünket azonnal frissítjük.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...