11.1 C
Kecskemét
2025. május 11., vasárnap

FRISS HÍREK

A szegedi Fehér-tónál is meg lehet lesni a darvak esti behúzását

- Advertisement -

A legutóbbi szikronszámlálás során minden korábbinál több, közel 195 ezer darut észleltek a Hortobágyi Nemzeti Park vizes élőhelyein. A krúgató vándormadaraknak a szegedi Fehér-tó is kiemelt gyülekezési hely dél felé vonulásuk során, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság idén ősszel is szervez ide túrákat, hogy az érdeklődők megnézhessék látványos esti behúzásukat. Egy darules pedig Szabadszállás mellett, a Zab-széknél is lesz.

Az ősz egyik leglátványosabb természeti eseménye a daruvonulás. A darvak ilyenkor nagy tömegben vonulnak át hazánkon, messze hangzó krúgatásuk hozzátartozik az igazi őszi hangulathoz. A kelet-európai állomány kiemelt gyülekezési helye a Hortobágy és a szegedi Fehér-tó környéke. Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig lecsapolt halastavakon, pusztai elöntéseken töltik – közölte honlapján a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) nemrég látványos videót tett közzé, náluk a napokban rekordszámú vonuló egyedet (közel 195 ezer darut) számoltak össze.

A darvak nagy része a tartós hideg időszak beálltakor elhagyja hazánkat és Európa déli részén vagy Észak-Afrikában töltik a telet. Az utóbbi években egyre több példa van arra is, hogy nagyobb csoportjaik nálunk telelnek át, például a Büdös-széken a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben.

Hasonló cikkünk:  Fideszes polgármester-jelölt támadt a Tisza Párt önkénteseire Bács-Kiskunban (videóval)

A szegedi Fehér-tó környékén tartózkodó darvak száma meghaladhatja a több tízezret, érdemes hát jelentkezni a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság daruleső túráira, ezeket itt lehet megtalálni. Lesz egy vezetett túra a Szabadszállás melletti szikes tónál, a Zab-széknél is.

Darules-etikett

A darvak roppant óvatos és érzékeny állatok, ezért érdemes körültekintően felkészülni a túrára, hogy ne ijesszük el őket, és ne kerüljenek el minket nagy ívben:

• A darulesre terepszínű vagy sötét ruhában érkezzünk.
• Vaku és zseblámpa használatával ne zavarjuk a madarakat.
• Engedélyezett, sőt javasolt viszont a távcső nyakba akasztása.
• Ne hangoskodjunk, és akárcsak a színházban előadás alatt, a darulesen is érdemes lenémítani a telefont.
• Bármilyen közel is szeretnénk kerülni a csodálatos állatokhoz, az éjszakázóhelyükre nem sétálhatunk be.
• A drónozás engedélyköteles!
• Ugyancsak hatósági engedélyköteles az éjszakázóhelyek gépjárművel történő megközelítése.

Fotó: Szilágyi Attila, HNPI Természetvédelmi Őrszolgálat
- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem igaz, amit a polgármester állít: nem több, hanem egyre kevesebb kecskeméti gyermek születik

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester gyakran posztol arról, hogy Kecskeméten egyre több gyermek születik. Tényellenőrzést végeztünk, és az önkormányzattól, valamint...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...