fbpx

FRISS HÍREK

Szkíta hatalomátvételt akadályozott meg a rendőrség Magyarországon

- Advertisement -

Egy társaság tavaly novemberben egy közösségi videómegosztón jelentette be, hogy megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését. Ezt a rendőrség nem nézte tétlenül.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu rendőrségi portálon közölte, hogy százötven rendőr tíz helyszínen hajtott végre akciót országszerte kedden hajnalban az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt.

A csoport arra készült, hogy rövidesen lefegyverezzék a rendőrséget, a katonaságot átállítsák amennyiben azok ellenállást tanúsítanak, illetve a jelenlegi kormánytagokat letartóztassák. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt eljárást indított. Ennek keretében sikerült azonosítani a szervezet tagjait, akiknek elfogására végül kedden hajnalban került sor.

Közel 150 rendőr vett részt az akcióban 10 helyszínen. Bács-Kiskun, Pest, Veszprém, Zala vármegyékben, illetve Budapesten egyszerre tartottak elfogásokat és kutatásokat. A rendőrök összesen 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat – hét férfit és egy nőt – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. Egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit pedig őrizetbe vettek.

Hasonló cikkünk:  Megvan Till Tamás gyilkosa, aki szabadon távozhatott a rendőrségről

Az akció körülményeiről elmondta a rendőrség, hogy a rajtaütések végrehajtására a Terrorelhárítási Központot (TEK) kérték fel, mert nem volt kizárható, hogy a tagok lőfegyverrel rendelkeznek. Tekintettel a jelentős számú helyszínre és gyanúsítottra, illetve arra, hogy ezeknek a felszámolását egyszerre kellett végrehajtani, a TEK műveleti egységei mellet az elfogásokat az NNI Műveleti Szolgálatának egységei és a KR Bevetést Támogató Osztálya támogatta.

A kutatások során több helyszínen is találtak feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt, továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket, amiket lefoglaltak. Ezek mindegyikét a nyomozás során szakértői vizsgálatnak vetik majd alá.

A lefoglalt tárgyak között vannak a magyar állam létezését tagadó dokumentumok, és a Szkíta Magyarország nevű szervezettel kapcsolatos iratok is. Az NNI munkatársai találtak olyan okmányokat is, amiket a társaság állított ki tagjainak. Ezek között voltak személyazonosító igazolványok, forgalmi engedélyek, de még diplomáciai mentességet igazoló papírok is.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...