Az iskola összes évfolyama részt vett abban a Dzsungel könyve előadásban, amit az egész éves felkészülés zárásaként adták elő a diákok péntek délután. A Hetényegyházi Közösségi Ház teljes nézőtere kicsinek bizonyult a szülők, felkészítő tanárok és az érdeklődők számára.
Az iskola összes évfolyama részt vett az előadásban, a legapróbbaktól a legnagyobbakig. A drámapedagógiai órák alatt begyakorolt színdarab színvonalas diákszínházi előadássá forrta ki magát. Látszott a bele adott munka, még a legapróbbak is komoly fegyelmezettséget tanúsítottak. Volt, hogy az egész társulat a színpadon volt, ennek ellenére mindenki tette a dolgát és tudta a helyét.
Az intézményben alapfokú művészeti képzés folyik, de a részletekről Koszorú Csaba igazgatót kérdeztük az előadás kezdete előtt.
„A drámapedagógia benne van a tantervünkben.”
– Hagyományosan minden évben készülnek darabok, de csak két évente kerül sor nagyszínházi előadásra, ilyenkor színpadot bérlünk – fogalmazott az igazgató. – A felkészítő tanárok és a diákok közösen osztják ki a szerepeket, kinek-kinek felkészültsége és ambíciói alapján. A cél, hogy minden diák megtalálja benne az örömét, és meg tudja mutatni a tehetségét.
Varga László