fbpx
5 C
Kecskemét
2024. december 21., szombat

FRISS HÍREK

Válaszolt a Mol: folyamatosan kitermelik és tisztítják a talajvizet az Izsáki úti benzinkút körül

- Advertisement -

A szennyezettség koncentrációját mind a talajvízben, mind a talaj mélyebb rétegeiben rendszeresen mérik, és az eredményeket megosztják a hatóságokkal – közölte a Mol a petőfivárosi olajos talajszennyezésről, ami szerintük mintegy harminc éve keletkezett, azaz jóval azelőtt, hogy a vállalat – még 2016-ban – átvette volna az Izsáki úti benzinkutat. A MOL 2018-ban csaknem 9 ezer tonna szennyezett talajt emelt és cserélt ki. Hangsúlyozták azt is, a környéken lévő lakossági fúrt kutak használata azért is tiltott, mert a felszín alatti víz kiszivattyúzása nagymértékben befolyásolhatja a szennyezettség mozgását, de hozzájuk az elmúlt években nem érkeztek panaszok.

Ahogy arról beszámoltunk, elterjedt egy videó a közösségi médiában, melyet állítólag nemrég Kecskeméten, a Petőfivárosban rögzítettek, és az látható rajta, hogy az egyik kertben fekete víz folyik a slagból. Beszéltünk a videót készítő férfival, aki elmondta, rendszeresen tapasztalják rokona petőfivárosi házánál, hogy olajos víz jön a kútból, ami szerinte egy csaknem huszonöt évvel ezelőtti, az Izsáki úti benzinkútnál történt talajszennyeződésnek tulajdonítható. Hozzátette: a felvétel készítésekor 9 méteren volt a szívószál, de már 6 méterről is jött fel olajos víz. Egy idő után a víz kitisztul, de nagyon aggasztónak tartják a szennyeződést.

Több hivatalt, hatóságot megkerestünk a téma kapcsán. Annyit megtudtunk, hogy a 2000-ben – vagy még előtte – történt talajszennyeződés miatt máig kárenyhítés és kármentesítési monitoring zajlik a területen, de kicsit olyan érzésünk volt, hogy ide-oda irányítanak minket a hatóságok:

  • a kormányhivatal azt közölte, hogy a felszín alatti vízvédelemmel kapcsolatban nem rendelkeznek hatáskörrel;
  • az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kijelentette: nem illetékesek a „kérdéses tárgyban”;
  • a katasztrófavédelem szerint pedig a „felszín alatti szénhidrogén-szennyezést érintő kármentesítéssel kapcsolatban a hatósági hatáskört a területi környezetvédelmi hatóság gyakorolja” (azaz a kormányhivatal és annak szervezeti egysége – a szerző).
Ezen a területen végzett a Mol talajcserét még 2018-ban / Fotó: Hraskó István

Mint utánanéztünk, 2000 januárjában súlyos talajszennyezésre derült fény az Izsáki úti – akkor Agip által üzemeltetett – benzinkút környezetében, a Petőfi Népe többször írt az esetről, ezeket a cikkeket szemléztük korábbi anyagunkban.

„Az aknákban egyébként jól látható, hogy a szennyvíz tetején úszik az üzemanyag. A csatornából vett minta teteje ráadásul gyufával lángra lobbantható. A lakásokat a fürdőkád és a mosogató lefolyóján keresztül árasztja el a szag. Mintegy 80-100 otthont érint a kellemetlen ügy. Az ott élők a közeli Izsáki úti benzinkutat okolják a bűzért. Véleményük szerint az üzemanyag beszivárgott a talajba, ahonnan a most megemelkedett talajvízzel bekerült az ő szennyvízrendszerükbe” – írta a megyei napilap 2000. január 19-én.

Hasonló cikkünk:  "Eljátszhatjuk mások háborúját, de másnap akkor is találkozhatunk az utcán" - interjú Bán Jánossal

Nem voltak mérési adataik a benzinkút átvétele előtt

Augusztus 21-ei levelünkre végül szeptember 5-én válaszolt a Mol. Levelükben hangsúlyozták, hogy a szennyeződés azelőtt került a talajba és a talajvízbe, hogy megvásárolták volna az Izsáki út 67. szám alatti töltőállomást.

Fotó: Hraskó István

„Úgy véljük, a szennyezettség régi, a 90-es évek közepe, vége előtt keletkezett több évtized alatt, csak feltételezni tudjuk, hogy esetleg a felszín alatti tartályok vagy a lefejtő vezetékek meghibásodásából alakulhatott ki a szennyezettség, még azelőtt, hogy az Agip jogutódjaként a MOL átvette volna az egységet, 2016 augusztusában. Az Agip 1997-ben vette át a töltőállomás üzemeltetését, és ezzel új korszak kezdődött műszaki szempontból, ugyanakkor a MOL-nak a töltőállomás átvételét megelőzően nem álltak rendelkezésére mérési információk arról, hogy milyen állapotban van a töltőállomás környezete” – írta a Mol.

Kiemelték: az átvételt követően „mint felelős vállalat a szakértők bevonásával” azonnal elkezdték a korábbi időszakban kialakult szennyezettség felmérését és megszüntetését.

Énekes utca / Fotó: Hraskó István

„Amióta a MOL-hoz tartozik a töltőállomás, azóta megfelelően és biztonságosan működik, nem okozott – és jelenleg sem okoz – további szennyezést” – hangsúlyozta a vállalat.

Mintegy 9 ezer tonna szennyezett talajt emeltek ki

Az elmúlt években több száz millió forintot költöttek a kárkezelésre – derül ki a szerkesztőségünknek küldött válaszlevélből. A hatóságokkal folyamatosan egyeztetve, a környező ingatlanok tulajdonosait előzetesen értesítve 2018 első felében elvégezték a legszennyezettebb talajrétegek cseréjét, és 8960 tonnányi szennyezett talajt emeltek ki (ez az Énekes utca felé eső füves területen történt – a szerző).

„Ezzel párhuzamosan a vállalat folyamatosan termeli ki az érintett területen a talajvizet, amit tisztítási eljárást követően a helyi (Bácsvíz által üzemeltetett) szennyvízcsatornába vezet el. A szennyezettség koncentrációját mind a talajvízben, mind pedig a talaj mélyebb rétegeiben rendszeresen mérik. Az eredményeket a MOL megosztja a területileg illetékes hatóságok részére” – írták.

Csabagyöngye utca

A vállalat hozzátette, a környező utcákban az illetékes hatóság megtiltotta a lakossági fúrt kutak használatát: locsolásra és fogyasztásra nem javasolt a felszín alatti víz elsősorban azért, mert annak kiszivattyúzása nagymértékben befolyásolhatja a szennyezettség mozgását.

„Az elmúlt években azonban a MOL-hoz nem érkezett panasz a környező lakosoktól a lakossági kutakkal kapcsolatban semmilyen problémáról” – nyilatkozta a cég.

Előzmények:

Egyik hatóság sem tartja magát illetékesnek a petőfivárosi olajos talajszennyezés ügyében

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...