Nyilvános disputát hirdetett meg a Dr. Ujlaky István tanár úr által vezetett Kecskeméti Disputa Klub az Ifjúsági Otthon falai közé. Március 15-e alkalmából egy igazán nehéz választás elé állították a vitázókat és a közönséget egyaránt: „Széchenyi vagy Kossuth”? Kinek az igazát lehet jobban alátámasztani? Egészen pontosan a két háromfős diákcsapat közül melyik lesz az ügyesebben érvelő, a szellemesebb példákkal előrukkoló, az ellenfél állításait eredményesebben cáfoló, vagyis jobban disputáló?
Már az első középiskolás diák pergő beszéde feladatta velem jegyzetelési szándékaimat, és a disputa bámulatra méltó fiatalos lendülete később sem csökkent. Állításra tagadás, érvre érv, sőt cáfolat, majd keresztkérdések, végül summázat, és az járt a fejemben, hogy akár a közéletünk, akár a közösségi médiában zajló párbeszédeink sárga irigységgel néznének magukba, ha velem együtt figyelhetnék ezt az értelmes és szabályozott mederben zajló eszmecserét.
A disputa résztvevőitől gondos figyelmet követel meg, hogy szabott idő áll rendelkezésre az álláspontjuk kifejtésére, megvédésére. Fontos előzetesen a vitatéma jó megválasztása, megfogalmazása, hiszen védhetőnek és támadhatónak egyszerre kell lennie. A háromfős csapatokban a szerepkörök is rögzítettek, új érvvel például csak egyikük jelentkezhet, és az összefoglaló beszédet sem mondhatja akárki a csapatból. Nem a saját személyes álláspontjukat képviselik, hanem előre meghatározott, hogy melyik álláspont mellett kell érvelniük.
A különféle blokkok sorra követik egymás, köztük egy-két perc átgondolási-átbeszélési lehetőséggel: az állító csapat bővebb kifejtésére a tagadó csapat keresztkérdésekkel érkezik, majd a tagadó csapat adhatja elő az álláspontját, amire az állító csapat reagálhat keresztkérdésekkel. Majd jönnek egymás cáfolatai, de szintén ellenoldali keresztkérdéseket lehet feltenni ezekkel kapcsolatban, és végül az összegzések, hogy aztán a disputabírók (páratlan létszámmal) eldöntsék, kinek sikerült a saját álláspontját jobban képviselnie.
Kossuth és Széchenyi feszült tehát egymásnak, nem először, hiszen megtették már a korabeli újságok hasábjain is, ám igazán izgalmas szellemi kalandozás ezt a vitát élőben, a Karl Popper filozófus és szociológus által kitalált fenti disputarendszerben újrajátszani. Kossuth-színekbe ezúttal Ackermann Mór, Veszelóczki Zsombor, és Balogh László öltözött, míg Széchenyi pártját Válik Csenge, Csonka Lilla, és Gallyas Georgina Csenge fogta.
A hangsúlyt az iparfejlesztésre, a gyors és radikális változásokra, illetve a szélesebb társadalmi bevonás fontosságára helyezte a Kossuth-csapat, ezzel szemben a lassú, de biztos haladás, egyúttal a Habsburgok konstruktív meggyőzése, illetve a modernizáció kézzelfogható eredményei jelentették a fő ütőkártyákat a Széchenyi-csapat számára.
Felróható-e Széchenyinek, hogy a főnemesekre koncentrálva nem veszi igazán figyelembe a társadalom szélesebb rétegeinek véleményét? Igaz-e, hogy a komolyabb változásokat mindig valamilyen hirtelen, radikálisabb lépés, netán forradalom hozza, nem pedig az óvatosabb és körültekintőbb reformpolitika? Megéri-e akár vér és emberáldozat árán is a társadalmi és gazdasági fejlődést sürgetni? Ipar vagy mezőgazdaság? A kiegyezés inkább a megfontolt józanság eredménye, vagy a szabadságharc utóhatásának tudhatjuk be? Áll-e még a Lánchíd, működik-e ma is a Magyar Tudományos Akadémia, utazhatunk-e a reformkorban létesített vasútvonalakon?
Ezekről mind szó esett, de még a biológia területére is elkalandoztunk, előkerült az „r- és K stratégia” elmélete, boncolgatva azt a kérdést, hogy melyik bizonyul hatékonyabbnak. Akadtak ugyan tárgyi tévedések, de ha visszaemlékszünk saját magunk tizenéves időszakára, ez ilyenkor természetes (és valljuk be, később is). Ujlaky tanár úr záró szavaiban rámutatott, hogy a megközelítések közül hiányzott a jobbágyfelszabadítás és a népképviselet témaköre, illetve nem esett szó Széchenyi fontos elemző írásairól, műveiről sem.
Érdekes és színes tudásanyaggal is gazdagította hallgatóságát, amikor Szabad György, egykori országgyűlési elnökünk és történész felfedezéséről beszélt, a Dunántúl ugyanis Széchenyiről elnevezett közterületekben vagy intézményekben gazdagabb, az Alföldön viszont Kossuth az úr e tekintetben. Azt is kevesen tudják, hogy maga Kossuth nevezte Széchenyit a legnagyobb magyarnak, Széchenyi pedig a szabadságharc leverése utáni nehéz időszakban a Kossuthot hibáztatók felé üzent, szerinte nem Kossuth a felelős a kudarcért, hanem a Habsburgok reformokat elutasító magatartása. Két nagy történelmi alakunk tehát az éles vitáik ellenére mélységesen tisztelte egymást.
„Ez egy kicsit a mi profilunk. Országszerte sok disputaklub van, de ilyen nyilvános vitákat csak mi szoktunk bemutatni, máshol ez nem igazán jellemző” – mondta el nekünk már a disputa után Dr. Ujlaky István tanár úr. Szerepeltek már vitával a Gong Rádióban, de tartottak vitákat a Katona József Gimnáziumban, a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakképző Iskolában is. Sőt testvérvárosunkba, Marosvásárhelyre is ők vitték el a disputát, ahol két iskolában azóta is rendszeres disputálások zajlanak, fejlesztve a vitakészséget, az általános műveltséget, a retorikai ügyességet, és a kooperatív feladatmegoldást.
A Kecskeméti Disputa Klub 1995 óta működik, ez idő alatt számos versenyt megnyertek. Ősszel és tavasszal országos megmérettetéseken vesznek részt, de nyáron is csiszolják tudásukat, ilyenkor tábort szerveznek. Miután folyamatosan cserélődik a diákság, több száz fiatal kóstolhatott bele már Kecskeméten, hogy milyen érzés egy kulturált vitatkozásban részt venni, a másikat nem a hangunkkal, hanem érvekkel meggyőzni. Erre már csak azért is szükség van, mert Ujlaky tanár úr szerint nem csak itthon, hanem világszerte azt lehet tapasztalni, hogy egyre csökken az odafigyelés a másikra, a másik mondanivalójára, a másik megértésére.
A disputa verseny és együttműködés egyszerre. Legalább 30 országban űzik, játsszák ezt az angolszász oktatási rendszerben gyökerező vitaformátumot, pontosabban vitaformátumokat, hiszen többféle szabályrendszer létezik.
A Karl Popper típusú disputában a verseny nem lehet döntetlen. A disputabíró(k)nak természetesen meg is kell indokolniuk a döntéseiket. Vizsgálják az elhangzott érveket, melyik volt a súlyosabb, de azt is, hogy maradt-e cáfolatlan érv, illetve a keresztkérdések csatáját is külön figyelembe veszik. Érv- és tényalapúság a vezérlőelv, nem játszhat szerepet a témával kapcsolatos személyes elfogultság.
Az érvek lehetnek logikaiak vagy tekintélyérvek – ez utóbbinál a játékosok neves tudósokra, szakemberekre, vagy kulturális alapművekre (például a Bibliára) hivatkoznak. Nagyon kell figyelni, hogy az érvelés ne csússzon át véleménybe, a vita felől nézve ugyanis a véleményeknek nincs erejük, figyelmen kívül hagyandók.
Ujlaky tanár úr szerint sem volt könnyű dolga az ünnepi disputa játékosainak, hiszen három korszakot – a reformkort, a 48-49-es eseményeket, és a szabadságharctól a kiegyezés utáni évtizedekig terjedő időszakot – kellett átfogóan megvizsgálni, ami felnőttfejjel is komoly kihívás, nemhogy a kilencedik és tizenegyedik évfolyamos tanulók számára.
A végén szavazott a közönség, és döntött a disputabíró is, és ebből aztán – a szabályok ellenére – egy megérdemelt döntetlen következik, talán azt is érzékeltetve, hogy valójában nem is kell választanunk Kossuth és Széchenyi közül, mindkettő történelmi örökségét magunkban hordozzuk. A két egymással versenyző csapat pedig reményt adhat, hogy van jövője az ésszel és egymás iránti tisztelettel zajló vitáknak, és itt az ideje, hogy mi felnőttek is példát vegyünk ezektől a remek fiataloktól.
