18 C
Kecskemét
2025. május 30., péntek

Lapszemle

Már az idén felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat is elvenné a Fidesz a listázott szervezetektől

Durva csavarral készül a Fidesz az átláthatóságinak nevezett, valójában egyes civil szervezetek és szerkesztőségek ellehetetlenítését célzó törvényjavaslat keddi részletes bizottsági vitájára - írta meg a Telex. Lapszemle. A Telex birtokába jutott dokumentum szerint az eddigieknél is brutális lépésre készülnek a...

A rendőrség a gyerekvédelmi törvényre hivatkozva betiltott egy fővárosi LMBTQ-rendezvényt

Emberi jogi szervezetek összefogásában június elsejére békés vonulást terveztek a fővárosi Andrássy útra, hogy felhívják a figyelmet a transz- és homofóbia elleni fellépés fontosságára.  A rendezvényt a szervezők bejelentették a rendőrségnek, de az a megtartását a márciusi törvénymódosításra hivatkozva...

A kereskedők az árrésstop kivezetését szorgalmazzák

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ)  hatástanulmány elkészítésével bízta meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.-t, amely segítségével komplex módon kiértékelhetők az intézkedés bevezetésének piaci és makrogazdasági hatásai. Az elkészült tanulmány alátámasztja, hogy az intézkedés olyan mellékhatásokkal jár – az érintett termékek...

Az „átláthatósági” törvény a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt is ellehetetlenítheti

Az elmúlt években mintegy 100 millió forintnyi uniós és más európai pályázati forrásból is gazdálkodhatott a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember, a szervezet alapítója elmondta, hogyha ebben a formában lép hatályba a törvény, az a működésüket alapjaiban...

A Carson Coma olyan valóságot képzelt el a koncertjén, ahol már nincs független sajtó (videóval)

A Carson Coma pénteken a Budapest Parkban tartott koncertjén reagált a sajtót és a civil szervezeteket fenyegető ellehetetlenítési törvényre - írta a Telex. A videóban látszik, hogy a zenekar mögött a Feldobom a követ című dalnál, a „ki fogod...

Egymillió lépés: Magyar Péter átlépte a román határt, délután gyűlést tart Nagyváradon

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kísérőivel az Egymillió lépés 11. napján magyar idő szerint 8:45-kor átlépte a magyar-román határt. Terveik szerint 14 órakor érkeznek meg Nagyvárad városába, majd a várban zárják a sétát. Lapszemle - 24.hu. A Tisza Párt...

Trump megötszörözné az európai vám mértékét, ezt a kontinens részvénypiaca is megérezte

Az Európai Unió országaiból az Egyesült Államokba importált összes termék jelenleg 10 százalékos vámjának mértékét 50 százalékra emelné Donald Trump – erről beszélt az amerikai elnök pénteken a BBC szerint. Az európai részvénypiac a bejelentés hatására esni kezdett, az euróövezet államkötvényeinek...

MNB-botrány: 50 milliárd forinttal „pingpozott” a Matolcsy-kör

Tízmilliárdokat kaszált a jegybanki megrendeléseken Matolcsy Ádám barátja, Somlai Bálint. Az MNB-s ingatlanok felújítását elnyerő cége, a Raw Development Kft. azonban óriás osztalékfizetések helyett mintha inkább eladósodott volna. A 24.hu talált 50 milliárd forintot, amivel Matolcsy Ádám és barátai...

Péntek reggeli Kossuth-szeánsz: Orbán szerint „kifejezetten enyhe” a cenzúratörvény

Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos, péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában úgy fogalmazott, hogy "kifejezetten enyhe az átláthatósági törvény szabályozása" - írta a Telex. Hozzátette: "Nem az a dolguk az embereknek, hogy benézzenek a függöny mögé." "Lehetne egyetértés abban, hogy aki politikával foglalkozik...

Több milliárdot veszítene Kecskemét az iparűzésiadó-reformmal, de Szemereyné megállapodást kötött

Egy olyan megállapodást kötött Kecskemét városa a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériummal, amelynek értelmében a város visszakapja a Területfejlesztési Alapba befizetett iparűzésiadó-többletének 80 százalékát – írta a Telex. Így csak a HIPA-többlet 20 százalékát osztják szét a Kecskeméti Járás többi...

About Me

3230 CIKKEK
0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisement -spot_img

Latest News

Személyes sérelem és bosszú is állhat a tanárértékelések mögött – véli a pedagógus szakszervezet

Egy elégtelen osztályzat vagy valamilyen személyes sérelem miatt is „lehúzhatják” a pedagógusokat a szülők és a diákok az iskolai...
- Advertisement -spot_img