fbpx
26.2 C
Kecskemét
2023. június 2., péntek

Flekk Alex

Kizárhatják a polgármestereket is az egyetemi kuratóriumokból

A kormány elküldte az Európai Bizottságnak (EB) a közérdekű vagyonkezelő alapítványok összeférhetetlenségéről szóló jogszabálytervezetet, amit az EB már el is kezdett értékelni - értesült a Portfolio. Korábban a tiltás nem vonatkozott volna a polgármesterekre, azonban mostanra úgy tűnik, változott az...

Kis Grófot egymás után érik a nagy megtiszteltetések

A napokban lett 30 éves a szolnoki származású bulibáró, Kis Grófo, aminek kapcsán megemlékezett Orbán Viktor miniszterelnök is. Szülinapi buliján részt vett Kubatov Gábor fideszes pártigazgató, a híres lista névadója is. Nem sokra rá újabb jeles eseményről számolt be a...

A Sanghaji Múzeum kincseiből nyílik kiállítás Szegeden

A Móra Ferenc Múzeumban a hét végén nyitják meg az agyagkatonák tárlatát, amelyen a több mint kétezer évvel ezelőtt elhunyt első kínai császár síremlékét őrző szobrok jellegzetes darabjai láthatók. A nyáron pedig a Sanghaji Múzeum kincseiből állítanak ki mintegy...

A kiskunhalasi polgármesternek elege lett a városban garázdálkodó elemekből

Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármesterének elege lett a városban garázdálkodó "pitiáner, drogos tolvajokból és a vidékről idevezényelt, erőszakos kéregetőkből" - írta a közösségi oldalán. Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselőnek is intézte szavait, hogy a parlamentben továbbra is támogassa a drogterjesztők és...

Információk szerint a Mercedes a CLA és a GLC tisztán elektromos változatait Kecskeméten is gyárthatja majd

Sajtóértesülések szerint a Mercedes-Benz kettő új elektromos típussal is bővítené kínálatát 2024-ben: a CLA és a GLC tisztán elektromos változataival. Ezeket elképzelhető, hogy Kecskeméten vagy ott is fogják gyártani. A Tesla Model 3 és Y típusokkal szeretnék felvenni a versenyt...

Olcsón bérelhető garzonlakások találtak gazdára Szegeden

Botka László a szegedi városházán adta át húsz önkormányzati bérlakás szerződését a sikeres pályázók számára. A polgármester elmondta, eddig már több mint 800 otthont újítottak fel és adtak kedvezményesen bérbe fiataloknak és rászorulóknak egyaránt. A program azért született, hogy a...

7 százalékkal csökkent a reálkereset a tavalyihoz képest – derül ki a KSH adataiból

Az infláció mértéke nagyobb, mint a bérek emelkedése, így kevesebbet érnek a fizetések, mint egy éve. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) beszámolója szerint 577 900 forint volt a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete idén márciusban, 16,6 százalékkal több, mint egy...

Orbán Viktor Katarban sem hisz Ukrajna győzelmében

Orbán Viktor Katarban is elmondta, hogy bízik Trump győzelmében, de elismerte: a gazdaság szempontjából nem volt jó ötlet, hogy tengelyt akasztott Bidennel. Viszont Ukrajna megsegítése ügyében nem hajlandó változtatni az álláspontján, a rokonszenven kívül semmi másra nem hajlandó, hogy...

Pintér Sándor: Küzdök a tanároknak, tanítóknak, pedagógusoknak a béréért

„Küzdök a tanároknak, tanítóknak, pedagógusoknak a béréért” – mondta Pintér Sándor azon a Telex birtokába került hangfelvételen, ami a miniszter és az ellenzéki pártok szerdai egyeztetésén készült. A találkozót a belügyminiszter hívta össze fél órával a múlt hét pénteki...

Az Európai Bizottság szerint Magyarország gazdasági helyzete komoly aggodalmakra ad okot

Brüsszelben az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta idei országspecifikus ajánlásait, amelynek célja a tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolása, közelítése. Az EU kilátásait illetően összességében optimisták a Bizottságnál – Magyarországgal kapcsolatban ugyanez nem mondható el. A testület szerint komoly aggodalmakra ad okot a...

About Me

1148 CIKKEK
0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisement -spot_img

Latest News

A spárga hazai fővárosává tennék Kecskemétet

A spárga kalciumban, foszforban, vasban és káliumban gazdag, vízhajtó-hatású, ezért méregtelenítésre kiváló, ráadásul fogyasztható sütve, grillezve, köretként vagy salátában...
- Advertisement -spot_img