Nyárra szabadságra küldtük a homokbányai munkásszállót, ezért most visszatértünk, hogy hogyan halad az építkezés. Az épület felén már a szín is rajta, a másik...
Súlyos betegség következtében elhunyt Csatári Bálint, geográfus, a Nagyalföld társadalmi földrajzának kutatója - adta hírül a Hírösvény.
Karcagon született 1949. augusztus 13-án. Középiskolai tanulmányait a...
Bár a címben csak a Fideszt említettük meg, ugyanúgy igaz ez a kisebbik kormánypártra is. Az országot irányító két párt eddig viszonylag jól tartotta...
Az aluljáró után most a felüljárónál mondta el a Szövetség a Hírös Városért Egyesület, hogy nincs gazdája ennek az ügynek sem. A sajtótájékoztatón Lejer...
A Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármester-jelöltje, Lejer Zoltán adott ki sajtóközleményt, amelyet változtatás nélkül közlünk.
Nemcsak az állampolgároknak, de Zombor Gábor országgyűlési képviselőnek is...
Lejer Zoltánnal, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjével beszélgettünk a kampányról, az esélyekről és feladatokról.
Kecsup: Bár a valasztas.hu úgy tűnik, nem igazán alkalmas...
Mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött, rengetegen olvastátok és osztották cikkeinket. Itt vannak a leginkább érdeklődésre számot tartó anyagaink:
https://kecsup.hu/2019/09/idojaras-kecskemeti-infrastruktura-1-0/
https://kecsup.hu/2019/09/kecskemeti-ceget-fulelt-le-az-eu-csalas-elleni-hivatala/
https://kecsup.hu/2019/09/lejer-zoltan-a-ciklus-elso-feleben-megoldjuk-az-aluljaro-problemajat/
https://kecsup.hu/2019/09/mi-baja-lehet-a-hetenyi-kormanyparti-jeloltnek-a-fidesz-kdnp-osszefogassal/
https://kecsup.hu/2019/09/aramkimaradasok-miatt-forrong-kerekegyhaza/
https://kecsup.hu/2019/09/hivatali-visszaelest-kovetett-el-a-polgarmester/
https://kecsup.hu/2019/09/kozpenzen-keszitettek-elo-a-kecskemeti-fidesz-kdnp-kampanyat/
https://kecsup.hu/2019/09/kecskemetrocks-akkora-buli-volt-hogy-meg-a-fideszes-kepviselojeloltek-sem-tudtak-elrontani/
Már a meghívóból is érezni lehetett a kampány ízét, de ami a színpadon történt Kadafalva napján a megnyitón, az igazolta feltételezésünket.
Zombor Gábor, a Fidesz-Kdnp...
A Szövetség a Hírös Városért Egyesület sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem engedhető meg, hogy a Vacsi közi ABC helyén egy több emeletes társasház épüljön,...
Eltűnőben van a klasszikus kocsmakultúra, mára szinte csak törzsvendégek járnak Kecskemét egyik legrégebbi kocsmájába, a Szívós borozóba. Tóth Imrével, a fogadó tulajdonosával beszélgettünk arról,...