A legfelsőbb bírói testület segíti az alsóbb fokú igazságszolgáltatási fórumokat a tisztességtelen szerződések orvoslásában, de újabb útmutatás sem kizárt.
A devizahitellel kapcsolatos peres eljárások, végrehajtások...
"Elindult az orvosok visszaáramlása, jelenleg még nem nagy számban, de a tendencia kedvező, ugyanakkor az elvándorlás dinamikája jelentősen csökkent," mondta az emberi erőforrások minisztere...
A Magyar Tudományos Akadémia megcsonkítását megszavazta Kecskemét két fideszes országgyűlési képviselője is. Vagyis dr. Salacz László és dr. Zombor Gábor. Most ott tudtak lenni...
Kedden több órára kisüt a nap, de különösen az északi, északnyugati megyékben már több felhő lesz az égen. Elsősorban északkeleten, illetve a Dunántúl északnyugati,...
A kajszibarackból jó a termés, és olcsóbb, mint tavaly, a cseresznyét megtizedelte az időjárás. A hazai málna pedig szinte eltűnt.
Jövedelemfüggő lehet idén a gyümölcsfogyasztás....
Fizetőssé válik az e-töltés – írta a Népszava az NKM Nemzeti Közművek közlésére hivatkozva.
A lap szerint az NKM Mobilitás Kft. országosan eddig 86 nyilvános...
Az egész országban első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Budapestre, illetve Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy,...
Életének 89. évében meghalt Ungvári Tamás - tájékoztatott a család.
1930. szeptember 25-én született, az Eötvös Gimnáziumba a numerus clausus miatt nem vették fel, így...
– Műanyagpalackos ásványvíz helyett csapvizet kért. Ennyire klímatudatos?
– Az egyik minket körülvevő legkardinálisabb probléma a klímaválság, amit egyetlen döntéshozó sem kezel a helyén, bár...
Áder János államfő reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, miért nem gond, hogy Orbán Viktor megvétózta a 2050-es klímasemlegességet célzó uniós megállapodást. A köztársasági...
A Göblyös-házaspár néhány éve megvásárolt egy tanyát Szentkirály külterületén. Most minden igyekezetükkel azon vannak, hogy egy szociális farmot hozzanak itt létre, ahol az autizmus...