Kecskeméten 8 párt és 14 jelölt indult az első fordulóban 1990. március 25-én
Antall József nemzeti-liberális programját a jobboldali MDF-es dr. Debreczeni József és dr. Józsa Fábián képviselték. Debreczeni az első fordulóban, Józsa a második fordulóban nyerték meg a kecskeméti két mandátumot.
A szabad madaras liberálisokat az SZDSZ által indított dr. Sándor László és Tóth Tamás képviselték.
A narancsos liberálisokat a Fideszes Hertelendy László és dr. Sarkadi Zsolt képviselték.
A szegfűs baloldali szavazókat Nagy Attila és dr. Brúszel László kívánta megszólítani az MSZMP reformköreiből alakult MSZP-vel.
A magyarországi rendszerváltozás hajnalán a gombamód szaporodó politikai alakulatok között ott voltak a parasztság képviseletére aspiráló tömörülések is, mint az újjáalakult Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt. A kecskeméti kisgazdákat Kalmár József és Szarapka János, míg a Magyar Néppártot (a Nemzeti Parasztpárt utódszervezetét) Kovács Klára képviselték. A szintén történelmi pártok közé sorolható és újjáalakult Magyarországi Szociáldemokrata Pártot Tóth Béla kívánta a szabad Parlamentbe röpíteni. A magát jobbközépre soroló piacpárti Vállalkozók Pártját Wolf János reprezentálta. Egy független jelölt is indult, Velkei Árpád személyében.
Bács-Kiskun megyében 14 párt állított saját jelöltet, de közülük nem mindnek volt bevethető embere Kecskeméten. Például a kecskeméti választók egyéniben nem tudtak jelölt hiányában voksolni a Keresztény Demokrata Néppártra (KDNP), az Agrárszövetségre, a Hazafias Választási Koalícióra, a Fédisz-Tediszre, a Magyar Függetlenségi Pártra, illetve a volt állampártra, az MSZMP-re.
Debreczeni József a szavazatok 50,93%-val a parlamentbe jutott a 2. számú választókerületből
A Petőfi Népe interjút készített dr. Debreczeni József megválasztott képviselővel. Szó szerint közöljük.
Dr. Debreczeni Józsefnek, a kecskeméti, 2. számú országgyűlési választókerület képviselőjének, a március 25-ei szabad választáson választópolgárai ismét bizalmat szavaztak.
Tegnap reggel nem csupán a kecskeméti telefonhálózat szokásos túlterheltsége következtében volt szinte lehetetlen telefonon felhívni az újonnan megválasztott képviselőt. Amikor végre sikerült, a következő kérdést tettük fel:
Hogyan aludt az éjszaka?
Köszönöm, nagyszerűen! Igaz, hogy csak keveset, mert négy óráig fent voltam…
Milyen érzésekkel ébredt?
Gondolhatja! Kérem, feltétlenül írja meg, hogy nagyon köszönöm választóim bizalmát, és mindazok segítségét, akik a kampányban közreműködtek.
Ma tanít?
Továbbképzés miatt ma nincs tanítás a gimnáziumban. Holnap viszont négy órát fogok tartani.
Mai programja?
Délután elnökségi ülésre megyek.
Mint gyakorló országgyűlési képviselőnek milyen feladatai lesznek az elkövetkezőkben?
Nyilvánvaló, hogy Raffay Ernő képviselőtársammal már tapasztalatot szereztünk a képviselői munkában. Természetesen az MDF új képviselőivel mindezeket megosztjuk.
Végezetül, hogy értékeli a választási „küzdelem” tapasztalatait?
Természetes, hogy a „gyermekbetegségek” megmutatkoztak. A jövőben — például a plakátok elhelyezésére — az MDF a bevált faroslemeztáblás elhelyezés módszerét alkalmazza. Valóban semmi szükség a város elcsúfítására.
Köszönöm a beszélgetést. Minden jót kívánok!
Az 1. számú választókerületből a következők jutottak a második fordulóba,
akikről az április 8-án megtartandó második fordulóban döntöttek.
Dr. Józsa Fábián MDF 34,54%
Sándor László SZDSZ 18,71%
Kalmár József FKgP 11,00%
Az első forduló viszonylag magas részvétel mellett zajlott: az 1. számú választókerületben 63,5%, a 2. számú választókerületben 62,5% volt a megjelentek aránya.
Összesen 34 párt és 1623 jelölt volt az országban
Magyarországon a négy évtizedes pártállami időszak után 1990. március 25-én és április 8-án rendezték meg az első szabad, többpárti parlamenti választásokat. 34 párt szállt ringbe és 1623 jelölt (ebből 199 független) mérettette meg magát. A választásra jogosultak száma 7,8 millió fő volt.
Folytatjuk az 1990-es választásokat bemutató cikksorozatunkat itt a kecsup.hu-n. Ha vannak fotói az 1990-es kecskeméti választási időszakból és megosztaná a kecsup.hu olvasókkal küldje el szkennelve a szerkesztoseg@kecsup.hu címre, hogy megoszthassuk az Ön történetét is 30 év távlatából.