fbpx
10.9 C
Kecskemét
2024. február 26., hétfő

FRISS HÍREK

Segíts Te is a Kecskeméti Vadasparknak, ha tudsz

- Advertisement -

A jegybevételek a veszélyhelyzet miatt kiesik, így úgy tudunk a legjobban segíteni számukra, ha pénzbeli felajánlást teszünk.

A tavaszi hónapokra betervezett látogatói bevételek elmaradnak, mivel nem tarthatnak nyitva. Kiadásaik ugyanakkor változatlanok, állataikat ebben a helyzetben is gondozni, takarmányozni és gyógyítani kell, a területet és az épületeket karban kell tartani, hogy a lehető legszebb állapotban várja majd újra a látogatókat.

„Egyszemélyes alapítónk, az Önkormányzat mellettünk áll, folyamatosan biztosítja a támogatást és nehéz helyzetünkre való tekintettel még több segítséget is kilátásba helyezett, de mindez kevés lehet akkor, ha Önök, a látogatóink nem támogatnak bennünket ebben a nehéz helyzetben” – írja a Vadaspark hivatalos közösségi oldala.

Célkitűzéseik, terveik megvalósításához jelentős anyagi erőforrások szükségesek, amelyek megvalósításához kérik a kecskemétiek adományait és támogatását, már az SZJA 1%-a is hatalmas segítség számukra!

Hasonló cikkünk:  Aki kivárt, jól járt - több tízezer forinttal csökkentek a lakáshitelek törlesztői

Fontos itt megjegyezni, hogy a szigorú előírások miatt csak minősített élelmiszereket adhatnak az állatoknak, így a legjobb segítség számukra, ha pénzbeli adományt nyújtunk, akár egy jegy árának elutalása (1500/1000 forint) is sokat segíthet.

Bankszámlaszámuk: 11732002-20346160
Adószámuk: 18352144-2-03

Érdemes többször is visszalátogatni közösségi oldalukra, hiszen időről-időre fotókat, videókat tesznek majd közzé, hogy otthonainkból is gyönyörködhessünk a természet szépségeiben.

Más vidéki állatkertek, vadasparkok (például Pécs és Szeged) is jelezték már hazánkban, hogy felajánlásokat várnak, hogy túléljék ezt az emberek és állatok számára is nehéz időszakot. Mi kecskemétiek segítsünk a Kecskeméti Vadasparknak, ha tehetjük!

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Demokráciadeficit a kampánylázálmok láttán – a kecskeméti polgármester újabb alkalmassági vizsgája

-vélemény- Megint nem kaptunk meghívót pár kecskeméti rendezvényre, így nem tudtunk első kézből beszámolni a "rendhagyó gazdaságfejlesztési fórumról", ami a...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...