fbpx
2 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

500 forintért törte el ivócimborája orrát a géderlaki férfi

- Advertisement -

Megverte és kifosztotta ismerősét egy fiatal géderlaki férfi – közölte a rendőrség.

Két helybeli férfi együtt italozott 2020. augusztus 21-én, pénteken este Géderlakon. Hajnalban azután mindketten elindultak haza, két különböző irányba.

A fiatalabbik férfi azonban meggondolta magát, és bűnös szándékkal középkorú társa után ment. Hamar utol is érte, ököllel megütötte és többször megrúgta. Végül még a nála lévő 500 forintnyi aprópénzt is elkérte, majd távozott.

A támadó 500 forintot zsákmányolt (Fotó: Police.hu)

A bántalmazás következtében a 44 éves áldozat – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett.

A megvert férfi ezután bejelentette a történteket a rendőrségen.

A hatóság keresni kezdte a bántalmazót. A kalocsai rendőrök augusztus 22-én hajnali 4 órakor, másfél óra alatt otthonában elfogták a 25 éves férfit. Kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...