fbpx
3.3 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Többször is járt ugyanoda lopni, de elkapták

- Advertisement -

A kecskeméti nyomozók azonosították és őrizetbe vették a betöréssel gyanúsítható helyi férfit.

Egy kecskeméti nő tett bejelentést a rendőrségre 2020. október 19-én, mivel valaki betört a kamrájába. A sértett a tettest megzavarta, aki ekkor elmenekült. Az elkövető valószínűleg többször járt már a bűntett helyszínén az éjszaka folyamán, mivel a tettenérés ellenére is már sok tárgy hiányzott a kamrából. A tolvaj eltulajdonított egy erősítőt, hurkatöltőt, húsdarálót, hősugárzót, infralámpát, serpenyőt, mikrohullámú sütőt, valamint egy kazánt. A helyszínelők megállapították, hogy a tettes az ingatlan kerítését, majd a kamra ablaküvegét betörte, így jutott be az épületbe.

A rendőrök a szomszédos lakatlan ház udvarában – összekészítve – megtalálták a hiányzó tárgyak nagy részét. Az elkövető a lopással így is több mint 400.000 forint kárt okozott.

Hasonló cikkünk:  Sok sofőr nem foglalkozik a stoptáblával Kecskeméten

A nyomozók néhány nap alatt azonosították a feltételezett tettest. A kecskeméti férfit azonnal keresni kezdték, de sehol sem találták, így elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene.

A körözés alapján a járőrök november 4-én 19 óra 25 perckor elfogták a keresett személyt. A 37 éves B. Zsoltot a nyomozók kihallgatták, lopás bűntett elkövetésének gyanújával őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

police.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...