Éppen akkor jelentették be a Campus építésének folytatását, amikor az EU-s 1500 milliárdot is az egyetemek részére

0
Neumann János Egyetem GTK campus (Fotó: Youtube.com)

Pénteken két felsőoktatással kapcsolatos bejelentés is érdekes lehetett a kecskemétiek számára. Az egyik az volt, amely szerint folytatódik a Neumann János Egyetemen a Campus építése. A második ütemben az adminisztrációs épület, a kollégiumi épületegyüttes és az Izsáki út felett átmenő felüljáró készül el. Legalábbis ezt jelentette be az építést koordináló KEDO Zrt. új vezérigazgatója. Meg még azt is, hogy a fenntartó alapítvány biztosította erre a forrást. Miután az öszegről nem jelent meg semmi, és az sem, hogy honnan lesz erre pénz, kérdéssel fordultunk a KEDO-hoz és a fenntartóhoz is, hogy ezekről megtudjunk valamit.

Ugyanezen a napon jelentette be Orbán Viktor is, még reggel a Kossuth Rádióban, hogy soha nem látott egyetemi beruházás lesz

“A következő 1-2 évben 1500 milliárd forintot fogunk befektetni a magyar egyetemekbe”mondta Orbán Viktor.

Az csak később derült ki Palkovics László miniszter elmondásából, hogy ez az Európai Unió pénze, ráadásul abból a fejlesztési alapból, amelyet legutóbb még meg akart vétózni Orbán Viktor, és ha így tett volna, ez a pénz nem jöhetett volna Magyarországra.

Hasonló cikkünk  A polgármester és a havi 1,6 millió: Neki szívügye az egyetem

Orbán Viktor egyébként azt javasolta pénteken az egyetemeknek, hogy gondolkodjanak el a modellváltáson, mert ezt az 1500 milliárdot csak egy hatékonyabb működési formában tudják igazából hasznosítani. Tehát ebből az tűnik ki, hogy az 1500 milliárd forint EU-s pénzt az állam nem csupán a megmaradt állami felsőoktatási intézményeknek adná, hanem az alapítványi egyetemeknek is.

Hadházy Ákos ezzel kapcsolatban azt írta:

“Azt is kifelejtette a prédikációból: azért módosították az alaptörvényt, hogy ez az irgalmatlan nagy összeg ne minősüljön közpénznek és a fenntartó alapítványok működésébe senki ne láthasson bele, vagyis szabadon fosztogathassák az egyetemfejlesztésre szánt százmilliárdokat. Ennek egyes egyetemek nagyon nem örülnek, mert vezetőik, tanáraik és hallgatóik felfogták, hogy mivel jár mindez. Mások, a megalkuvók, inkább megmagyarázták maguknak, hogy jó lesz ez, és még tülekednek is, hogy ők is modellt akarnak váltani.”