fbpx
12.8 C
Kecskemét
2021. szeptember 23., csütörtök

FRISS HÍREK

A tankerülethez, állami fenntartásba is kerülhetett volna a Petőfi gyakorló iskola

Miután a Neumann János Egyetem átesett a modellváltáson és alapítványi kézbe került, magán felsőoktatási intézménnyé vált, a pedagógusképző kar a Károli Gáspár Református Egyetemé lett. Ezzel együtt a gyakorló intézmények ( Petőfi iskola és óvoda) is átkerültek a Károli egyetemhez. Miután a változásokról szóló tájékoztatásokban arról nem esett szó eddig, hogy opció volt-e, hogy a gyakorló intézmények állami illetve önkormányzati kézbe kerülnek esetleg, megkerestük a tankerületet.

Úgy volt, hogy állami fenntartású lesz a Petőfi iskola

Zsámboki Anna igazgató válasza szerint a Károli egyetem kétszer is megkereste a tankerületet azzal kapcsolatban, hogy átadná a 2020 nyarán végbement változásokkal megkapott gyakorló iskola fenntartói jogát. Egyszer tavaly decemberben, egyszer pedig idén januárban. Végül március 11-én visszavonta az egyetem ezt a szándékot.

Hasonló cikkünk:  Hazatértek a magyar katonák Afganisztánból
Hasonló cikkünk:  Guinness-rekorder lett egy kecskeméti videójátékos

Miután arra nem kaptunk választ a feltett kérdésre, hogy amennyiben volt szó arról, hogy a tankerület vehetné át az iskolát, akkor meddig jutottak a folyamatban, levelet írtunk a Károli egyetemnek is hasonló kérdésekkel. Tőlük a többi közt tehát erről érdeklődtünk, és arról, hogy ezekben az időkben a katolikus egyház képben volt-e már, illetve ők hogyan vették fel a kapcsolatot a Károli egyetemmel.

A gyakorló óvoda fenntartói jogának önkormányzati átvételéről pedig Engert Jakabné alpolgármesterhez fordultunk, érdeklődve, hogy ez lehetőség volt-e. Tőle még arra is várjuk a válaszokat, hogy mit tud a kecskeméti óvodai ballagásokról. Ma írtuk meg, hogy információink alapján, bár a kormányrendelet megengedi a nyilvános ünnepségeket, mégis több óvoda azt tervezi, hogy szülők nélkül, saját közösségén belül tartja csak meg a ballagást. Több dühös szülő is felháborodottan kereste meg ezzel kapcsolatban szerkesztőségünket.

Hasonló cikkünk:  A kecskeméti Neumann János Egyetemmel is megállapodást kötött a Mészáros Csoport

Ha a Károli egyetemtől, illetve az alpolgármestertől megkapjuk a válaszokat, azokról írni fogunk.

A gyakorló intézmények fenntartóváltásáról szóló szavazás keddig folyik, az erről szóló cikkünket is ajánljuk olvasásra.

Fenntartóváltás: “A reformátusok megtűrnek minket, a katolikusok szeretettel, tárt karokkal várnak”

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...