fbpx

FRISS HÍREK

A visszaélések után nyolc évvel elkezdődött az Öveges-program büntetőpere

- Advertisement -

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt három vádlott ellen kezdődött büntetőper kedden a Gyulai Járásbíróságon. Az Öveges-program visszaéléseinek nyilvánosságra kerülése után nyolc évvel indult el a büntetőper. A vádirat szerint A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban című, az EU által finanszírozott TÁMOP-pályázat elnyerését követően szerződéseket kötöttek a vádlottak által vezetett jogi személyekkel szaktanári segédletek és tanulói munkafüzetek kifejlesztésére A szerződött társaságok már 2011-ben, a pályázati kiírást megelőzően létrehoztak egy adatbázist, amely a pályázati kiírás szerinti segédletek és munkafüzetek elkészítéséhez szükséges adatokat tartalmazta, így azoknak csak a szerkesztése, sokszorosítása és digitalizálása történt meg a pályázatban előírt fejlesztői tevékenység helyett. Mindezek ellenére a két társaság az elvégzett munkáért kiállította a számlákat, a teljesítésigazolásokat, majd megigényelte a vállalkozói díjakat az önkormányzatoktól. A kifizetések megtörténtek. A három vádlott összesen 180 millió forint kárt okozott a hazai és az uniós költségvetésnek.

Az Öveges-program keretében az ország 43 városának középiskoláiban kémia-biológia tantermeket építettek. Tantermenként, valószínűleg jócskán túlárazva, minden esetben mintegy 300 millió forintért. Kecskeméten a piarista gimnáziumban épült Öveges labor.

A visszaélésekre Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet, utána kezdett vizsgálódni az EMMI és a Miniszterelnökség. Súlyos visszaéléseket tártak fel, ahogyan az adónyomozók is.

A politikus a Magyar Narancsnak elmondta, hogy a teljes program 12 milliárd forintjából alig 180 millió ellopásával vádol az ügy szempontjából három „kishalat”, és kér rájuk alig valamivel több mint egyéves börtönbüntetést – azt is felfüggesztve – és néhány millió forint pénzbírságot. A tárgyalás várhatóan nagyon elhúzódik majd, mert a vádat képviselő ügyész több mint negyven tanú meghallgatását látja szükségesnek.

„Ez viccország, viccügyészséggel. Miközben a »nyomozás« gyalázatos lezárása és a kishalak bíróság elé állítása felveti a hivatali visszaélés megalapozott gyanúját”

Kecskeméti érintettég

Tavaly ősszel írtuk meg, hogy hét év után emeltek vádat az ügyben. Abban a cikkben az Átlátszó cikkét linkeltük, amelyben a kecskeméti labort külön is kiemelték Hadházy Ákosra hivatkozva. A politikus így fogalmazott:

Hasonló cikkünk:  A magyar betétek csaknem 12%-ka külföldi bankokban van

„amellett, hogy munkafüzeteket megírattak már 43 gimnáziumban, itt is írattak egyet, de itt a kiírás szerint is csak egy német tananyagot kell lefordítani. Az pedig egészen vicces-érthetetlen-felháborító, hogy erre a feladatra az egyik kamuajánlatot akaposvári NYL Fémszerkezetgyártó Bt.-től kérte a nagytiszteletű gimnázium. Ez talán a non plus ultra annak bizonyítására, hogy meg sem próbálják a valódi közbeszerzést imitálni.”

Az OLAF sok kitakarással adta ki a vizsgálati jelentést

Az EU csalás elleni hivatala az Átlátszó kérésére kiadta a lapnak a visszaélésekről készült jelentését, de a 14 oldalból kb. 4 oldalnyi információ maradt meg a kitakarások után. Miután az Átlátszó úgy véli, hogy lehetnek a kihúzott adatok között olyanok is, amelyek a nyilvánosságra tartoznak (csakúgy, mint a szintén kifeketézett Elios-jelentés esetén), ezért jogorvoslattal élnek, ha kell az Európai Bíróság döntését is kérik. Egyébként az OLAF jelentése szerint  az Öveges-program projektjeinek közel felében (47%-ában) történt csalás vagy szabálytalanság, s az OLAF számításai szerint ez a teljes projekt-költség 48%-át érinti.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...