fbpx
27.4 C
Kecskemét
2024. június 17., hétfő

FRISS HÍREK

A bajai fegyveres rabló zsákmány nélkül menekült, a rendőrök elfogták

- Advertisement -

Baján bejelentés érkezett a rendőrségre egy dohánybolti rablásról. Az eladó megnyomta a pánikgombot, így jelezte, hogy sürgősen segítségre van szüksége. A rendőrök azonnal, több egységgel a helyszínre vonultak.

Az ijedt alkalmazott arról számolt be, hogy megjelent az üzletben egy símaszkot és kapucnit viselő férfi, majd a kezében tartott késsel fenyegette, a kassza tartalmát követelte. Azonban ennek nem tett eleget, majd dulakodni kezdett vele a támadó, egyszer a karját is megragadta és a pult mögé húzta, miközben újból a pénz átadására szólította fel. Ám ekkor észrevette, hogy az asszony idő közben megnyomta a pánikgombot, ezért elmenekült a helyszínről.

A rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Z. Nándor 30 éves bajai lakost. A férfit rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették. Őt felfegyverkezve elkövetetett rablás bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték a letartóztatását.

Hasonló cikkünk:  A vak komondoros Balogh József újra indul a polgármesteri székért

via police.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A Minisztérium szerint hétfőre minden irányban átjárható lesz a kritikus Izsáki úti csomópont

Csütörtökön beszámoltunk róla, hogy az Izsáki út legforgalmasabb kereszteződésében, a Vízmű utca felőli közlekedési lámpa előtt egy körülbelül 10...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...