– vélemény –
Egyszerre lehetőség és veszély az AI (Mesterséges Intelligencia) egyre szélesebb körű használata, hívták fel a figyelmet a napokban megrendezett AI Summit konferencia résztvevői. Nem is annyira az Isaac Asimov, vagy épp James Cameron által elképzelt víziók jelentik a közvetlen előttünk álló kihívást, hanem a félelem, ami már az ipari forradalom idején, pár száz évvel ezelőtt is géprombolásba és tiltakozó mozgalmakba torkollott:
elveszik-e a gépek a munkánkat?
Nyugodjunk le és bele, bizony elveszik majd. Végső soron ez nem akkora nagy baj, hiszen nem azért élünk, hogy dolgozzunk (fordítva annál inkább igaz ez jelenleg), és tevékeny élet nem csak a munkánkon keresztül lehetséges, a probléma inkább ott jelentkezik, hogy az emberiség történelmének szinte teljes egésze, a kapitalista gazdaságfelfogás pedig nopláne a munkavégzés-jövedelem dichotómiára épül.
Márpedig a társadalom működésének ilyen erős fundamentumát nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Miközben az alapdilemmával folyamatosan szembesülünk – legutóbb épp néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a nyugati társadalmak az ipari működés egyre fokozódó gépesítése miatt az onnan kiszorult munkaerőnek elsősorban a szolgáltatói szektorban, másodsorban pedig Kafka rémálmában, az önmagába is belegabalyodó bürokráciában találták meg a helyét.
Nem ideális transzformáció, de a komolyabb fájdalmakat ezzel elkerülhették, és segítette őket a jóléti kiteljesedés is, hiszen így volt kereslet az egyre szélesebb spektrumot megnyitó szolgáltatói piacon, költöttek-fogyasztottak a továbbra is munkahellyel rendelkező tömegek. Hogy az AI használatának elterjedésére is lehet-e ilyen korrekcióval reagálni, ma még nem látjuk, de az biztos, hogy egy nagyon erős választóvonal előtt állunk.
Idehaza még kacifántosabb a helyzet, mert imamalomszerűen harsog a kormányzati jelszó, hogy munkaalapú társadalmat építünk. Persze ez a bugyuta propagandaszöveg elsősorban az „aki nem dolgozik, ne is egyék” morális közhelyet igyekszik megpendíteni, ami primitív és kibontatlan formula a rogánhabonyi halandzsa közkedvelt eszköze (lásd még például a családra, nemzetre, kereszténységre történő folyamatos demagóg visszahivatkozások).
Többek között e kvázi-morális leegyszerűsítés miatt nem tudott igazán értelmes közéleti diskurzus megindulni nálunk a feltétel nélküli alapjövedelem kapcsán, politikai szándék volt a merev félreértelmezése, pedig nagyon is kapcsolódik a gépekkel történő kiváltások után esetleg bekövetkező tömeges munkanélküliség tematikájához.
A pár nappal ezelőtt lezajlott szokásos nyárzáró kötcsei igehirdetésből sem maradt ki a munkaalapúság kormányzati toposza, pár mondattal arrébb pedig a digitális állampolgárságot is felemlegette a miniszterelnök. A kettő között feszül némi ellentmondás, miután a digitalizáció forradalma a tudás alapú társadalmak korát hozta el, illetve a fentebb is jelzett dilemma kiélesedését, hogy egyáltalán lesz-e mindenki számára munkalehetőség a következő évtizedekben?
A tudás alapú társadalom megteremtése felé mindenesetre öles léptekkel indultunk meg, ahogyan az elmúlt években sikerült a hatalomnak időről időre egészen embertelen módon megaláznia a tanárokat és a tanári hivatást, ahogyan egyre korszerűtlenebb – és gyakran politikailag manipulált – tudásanyaggal találkoznak gyermekeink az iskolában, és ahogyan a közalapítványi lenyúlással megerőszakolták majdnem a teljes felsőoktatást.
Közben a munkaalapú létezés feltételeinek megteremtése is gőzerővel zajlik, mennyiségben már a ló túlsó oldalán landolva több százezer vendégmunkás érkezése várható az egyébként migráncsozásban élharcos országunkba. Hiába, a GDP arra való, hogy megpörgessük!
Gond ezzel csak annyi, hogy közép-és hosszútávon éppen a gyártó-és összeszerelő üzemekbe érkezik majd a legtöbb gép, a legtöbb AI, és lesz szükség a legkevesebb emberre, és akkor meglehetősen nehéz helyzetbe kerül majd a GDP, és ami még annál is fontosabb, sok százezer munkavállaló is.
Miniszterelnökünk egyik kedvenc foglalatossága a nagyívű világképek felrajzolása, a globális trendek megmondóemberi kinyilatkoztatása. Izgalmas is a jövőlátás folyamata, ugyanakkor nem árt hozzá valamennyi nyitottság, műveltség, és bölcsesség, aminek akármilyen ideológiai elfogódottság, netán becsavarodás erősen útját szokta állni. Márpedig…
Márpedig aki a posztindusztriális jelenünkben nem az oktatásra helyezi a hangsúlyt, hanem erőltetett menetben szalagmunkát szervez, és arra veri a mellét, hogy mindennap be tud jelenteni egy-egy akkumulátorüzemet meg gyárcsarnokot, jó eséllyel évtizedekre elintézi majd az ország gazdaságát.
Végül is miután a félbemaradt polgárosodás következtében a társadalmi érettségünk manapság még a kádári langynál is langyosabb, talán épp itt az ideje, hogy a vas és acél országa után egy újabb zsákutcába rohanjunk be.
Ahol majd a fal adja a másikat.
