A Parlamentben a frakciók kérdezhették az azonnali kérdések órájában Orbán Viktort hétfő délután. Az LMP-s Kanász Nagy Máté a pályaudvarok privatizálásáról kérdezte a kormányfőt. Orbán Viktor erre azt mondta, hogy a vasútállomások felújítása rengetegbe kerül, és nem lesz arra állami pénz, hogy ezt megcsinálják – számolt be a 24.hu.
A DK-s Arató Gergely azzal kezdte, hogy Magyarország 15 nap múlva 400 milliárd forintot veszíthet el, ezt az összeget végleg elbukja az ország a kormányzati korrupció miatt az uniós támogatásokból. Orbán Viktor ezt azzal hárította, hogy Magyarország számláján 12 milliárd euró van, ez pedig csak azért késik, mert bonyolult az uniós elszámolás. -Magyarország soha nem veszít el egyetlen fillért sem, amíg nemzeti kormánya van” – tette hozzá.
Ezután a szocialista Komjáthi Imre kérdezte a megélhetési válságról a kormányfőt. Orbán szerint „amíg háború lesz, addig nem mennek lejjebb az árak. Ezért kell béke”. Megjegyezte: nem mondja azt, hogy Magyarországon minden rendben van, van még dolguk.
A Momentum frakcióvezetője Bedő Dávid azt vágta Orbán fejéhez, hogy miközben nagy bajban az ország, a kormány olimpiát akar rendezni, pedig nincs rá pénz. Orbán erre azt mondta, hogy „ez a momentum már elmúlt”, és ebben a kérdésben a főváros dönt, nem a kormány.
A teljes cikk a 24.-hu-n olvasható.