14 C
Kecskemét
2025. május 11., vasárnap

FRISS HÍREK

Fél kecskemétnyi ember hal meg évente Magyarországon elkerülhető okok miatt

- Advertisement -

Társadalmi kampányt indít februárban a Magyar Orvosi Kamara (MOK), hangsúlyozva, ez „minden politikai párttól és szervezettől független”. Célja az állampolgárok egészségtudatosságának erősítése, „egy robosztus állami egészségügyi rendszer kialakításának támogatása”. A MOK azt is közölte, Magyarország az EU-átlaghoz képest fele annyit költ az egészségügyre – azaz lakosai egészségére, a forráshiány a rendszer minden szintjén érezteti hatását.

„Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény kimondja, hogy a kamara a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretei között társadalmi súlyának, szellemi tőkéjének megfelelő mértékben járuljon hozzá az egészségpolitika alakításához, az egészségügyet érintő egyéb döntések meghozatalához, valamint a lakosság egészségügyi ellátásának javításához” – a kampányt ezt szem előtt tartva indítja a MOK. A kamara országos elnökségének közleményéről a 24.hu is beszámolt.

A MOK egyébként azt is kiemelte, hogy kampányuk „minden politikai párttól és szervezettől független, a magyar orvostársadalom széleskörű felhatalmazásával bír”. A 24.hu szerint a MOK nem véletlenül emelte ki függetlenségét, ugyanis – mint azt a Népszava megírta – a Belügyminisztérium nemrég politikai hangulatkeltéssel vádolta meg a szakmai szervezetet, amikor a kamara arra hívta fel a figyelmet, miként lehetetleníti el a betegellátást a finanszírozás szűkössége.

„Bármily fájdalmas, bármily nyomasztó is a beismerés, nem a letagadásban rejlik ellenszere”idézi a kamara Semmelweis Ignác alapvetését. Közölték, a kampány kizárólag a mindenki által megismerhető, a KSH, az Eurostat és az OECD adatbázisaiban nyilvánosan hozzáférhető hivatalos adatokon alapul.

A „magyarok egészsége többet érdemel” címmel indított kampányhoz létrehoztak egy külön oldalt (tobbeterdemel.hu), amelyen arról írnak, hogy a magyar egészségügy jelenlegi állapota több évtizedes elhanyagolás következménye.

  • Az egyik súlyos megállapítás, hogy Magyarországon az egészségügyi kiadások közel 30 százalékát a lakosság saját zsebből fedezi, ami az EU-átlag kétszerese. A magas kiadások különösen a szegényebb rétegeket terhelik, számukra sok esetben nehezen megfizethetőek a drága gyógyszerek, elérhetetlenek a magánellátások. Az ilyen kiadások visszatartják a lakosságot attól, hogy időben forduljon orvoshoz, ami hosszabb távon súlyosabb egészségügyi és anyagi problémákhoz vezet.
  • Másik nagy gond, hogy a magyar háziorvosi rendszer válságos állapotban van az orvosok igen magas átlagéletkora, fokozódó hiánya és az alulfinanszírozottságból adódó szervezési és feladatelosztási problémák miatt. A háziorvosok terhei és korlátozott jogosultságai miatt a szakellátás túlterhelté válik, hosszabb várólistákat és magasabb egészségügyi költségeket eredményezve. A gyermekek egészségügyi ellátása különösen komoly kapacitáshiánnyal küzd, ami hosszú távú következményekkel jár a felnövekvő generáció egészségére nézve. Jelenleg több mint 940 háziorvosi praxis betöltetlen, ami azt jelenti, hogy az állampolgárok tizedének nincs állandó háziorvosa. A háziorvosok átlagéletkora 60 év felett van, a házi gyermekorvosok átlagéletkora ennél még magasabb. Ez azt vetíti előre, hogy – amennyiben nem történik jelentős változás – úgy a következő évtizedben a nyugdíjba vonulás és az elöregedés miatt a jelenleg praktizáló alapellátó orvosok közel 40 százaléka esik ki a rendszerből. Utánpótlás pedig jelenleg nincs.
  • A MOK felhívja a figyelmet arra is, hogy Magyarországon évente 60 ezer ember hal meg elkerülhető okok miatt, amely jelentősen meghaladja nemcsak az EU-átlagot, hanem a visegrádi országok mutatóit is. Ez nagyrészt az egészségügyi rendszer alulfinanszírozottságából és szervezetlenségéből ered. A lakosság egészségtelen életmódja – például az elhízás, a dohányzás, alkoholfogyasztás és az alacsony fizikai aktivitás – jelentősen hozzájárul a halálozások magas számához, amit nem ellensúlyoz elegendő társadalmi és oktatási program. Az alacsony egészségügyi ráfordítások miatt a diagnosztika, az infrastruktúra és a megelőző ellátások alacsony és egyenetlen színvonala, valamint az orvos- és ápolóhiány is akadályozza a hatékony megelőzést. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi és társadalmi egyenlőtlenségei miatt a hátrányos helyzetű térségek lakói sokkal rosszabb esélyekkel jutnak megfelelő ellátáshoz – állapítja meg a Magyar Orvosi Kamara.
- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem igaz, amit a polgármester állít: nem több, hanem egyre kevesebb kecskeméti gyermek születik

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester gyakran posztol arról, hogy Kecskeméten egyre több gyermek születik. Tényellenőrzést végeztünk, és az önkormányzattól, valamint...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...