Március 22-én, szombat délután a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság előtt körülbelül hetvenen tüntettek a transzneműeket is ellátó orvosok szabadságáért. A kiskunhalasi doktorokat másfél hónapja, vesztegetés elfogadásának gyanújával tartóztatták le, azóta Kecskeméten tartják őket fogva. A tüntetés szervezői szerint ezek koholt vádak, állítják: az elfogatási parancsot egy másfél éves boszorkányüldözés előzte meg.
Korábban beszámoltunk arról, hogy letartóztatták a kiskunhalasi orvost, aki kulcsfigurája volt a transzneműek ellátásának. A letartóztatás következtében olyan emberek maradtak gyógyszer és segítség nélkül, akik hormonterápia közepén állnak, és életük végéig rászorulnak a készítményekre.
Az orvosok szabadságáért a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság előtt tüntettek, szombaton. Az esemény szervezői magánszemélyek voltak, szerintük a letartóztatások koncepciós pereken keresztül, rendőri túlkapással valósultak meg. Kiemelték: többüket is 4-5 órán át faggatták a nemi megerősítő műtétük részleteiről, pedig ez önmagában, akármilyen álhír is jelenik meg a magyar médiában, nem illegális.
Fotó: KecsUP Hírek/Balla Szilárd
A tüntetésen hárman szólaltak fel, dr. Balta Flóris, Gömbicz Kata és Hollósy Nikolett Bernadett szervezők. Mindhárman elmondták személyes történetüket, valamint azt hangsúlyozták, hogy a fogvatartottak nem bűnösök, sokkal inkább hősök, akik életeket mentenek és mentettek. Később olyan leveleket olvastak fel, amiket az orvosok páciensei írtak. Sokan kifejezték mértéktelen hálájukat, és kitartásra biztatták a kiskunhalasi doktorokat.
Ritkán van olyan tüntetés, amelyben ennyiszer elhangzik az a mondat, hogy „a doktor úr/ doktornő megmentette az életem”.
„Rohad az egészségügy és a gyermekvédelem. A gyülekezési jog korlátozása és a kisebbségek elleni uszítás a történelem legsötétebb bugyraira vezet vissza. Tényleg az a legfontosabb ebben az országban, hogy a kisebbségeket és az őket ellátó orvosokat büntessék?” – ezek voltak a tüntetés legfontosabb aktuálpolitikai utalásai, de az esemény nem erről szólt. A tüntetés az orvosok jogaira fókuszált: azt szeretnék, hogy szabadlábon védekezhessenek.
A szervezők arra kérték a tüntetőket, hogy egy-egy gyertya vagy fáklya meggyújtásával fejezzék ki hálájukat és együttérzésüket az orvosok iránt. Azért, hogy tudják: ők sem hagyták magukra pácienseiket és ők sincsenek egyedül.
Fotó: KecsUP Hírek/Balla Szilárd
A tüntetők követelték, hogy az orvosok szabadlábon védekezhessenek, és azt, hogy a média hagyja abba az álhírek terjesztését.
Hangsúlyozták: a nemi megerősítő műtét, vagy ahogyan a szerintük hazug hírekben terjesztik, a „nemváltoztató műtét” nem illegális. Az eseményen dr. Balta Flóris szervezőt arról kérdeztük, hogy milyen problémákkal néz szembe ma Magyarországon egy hormonterápiát kapó transznemű ember, aki hormonkészítményt szeretne kiíratni.
„Az orvosok általában arra hivatkoznak, hogy nem rendelkeznek kellő szakértelemmel, vagy nem tudják, hogyan lehet a hormonkészítményt az átlag hormonhiányon kívül más diagnózisra kiadni. Általában tartanak attól, hogy belefolyjanak ebbe és utánanézzenek. Ez nem illegális, ezt meg lehet tenni. Hivatalosan az van, hogy ha egy orvos nem rendelkezik kellő szakértelemmel – bár én azt gondolom, hogy egy endokrinológusi szakvizsgával rendelkező orvos esetében ez nem állhat fent -, akkor azzal a feltétellel tagadhatja ezt meg, hogy továbbirányítja a pácienst egy olyan doktorhoz, aki el fogja tudni látni” – mondta.
„Az, hogy mindenhonnan elküldik az embereket és azt mondják, hogy sajnos így jártál, az nem egy jogszerű kimenetele ennek a történetnek. Azt gondolom, hogy sajnos jelenleg több orvos küldi el az embereket, mint aki ellátja őket” – fejtette ki dr. Balta Flóris. Zárásképp hozzátette: sok esetben a hormonterápián lévő magyar emberek az Európai Unión belül, de Magyarországon kívül kapnak ellátást.
Március 22-én, szombat délután a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság előtt körülbelül hetvenen tüntettek a transzneműeket is ellátó orvosok szabadságáért. A...