21 C
Kecskemét
2025. június 17., kedd

FRISS HÍREK

Ferenc pápa végső búcsúja: temetés a Santa Maria Maggiore-bazilikában

- Advertisement -

Ma délben hatalmas tömeg gyűlt össze a Santa Maria Maggiore-bazilika bejáratánál, ahol szegények, bevándorlók és elítéltek – Ferenc pápa „barátai” – várták a Szentatya koporsóját. A pápát végső kívánsága szerint, a nyilvánosság kizárásával helyezik örök nyugalomra a székesegyház bal oldali mellékhajójában. Lapszemle.

Ferenc pápa végrendeletében kérte, hogy földi útja az ősi Mária-kegyhelynél érjen véget, ahová minden apostoli útja előtt és után imádkozni tért. A 4. században épült bazilika különösen közel állt hozzá, mivel ez volt az első templom, amelyet Szűz Máriának szenteltek.

Ő az első pápa az elmúlt száz évben, akit nem a Vatikán területén, hanem „kint a világban” temetnek el, egy forgalmas római tér közelében, a Termini pályaudvar szomszédságában. Sírhelyét szerényen, a bazilika páli kápolnája és a Sforza-kápolna közötti folyosó fülkéjében alakították ki. A sírját a kérésére díszítések nélkül, mindössze egyetlen felirattal jelölték meg: Franciscus.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

MNB-botrány: A pénz nyomai Kecskemétre vezetnek? – KecsUP Est Ligeti Miklóssal

Mi köze van a kecskeméti elitnek a Matolcsy-féle MNB-botrányhoz? Hogyan tűntek el százmilliárdok a „nemzet bankjából”? És vajon milyen...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...