A Fidesz–KDNP immár a tizenötödik Alaptörvény-módosításról dönthet hétfőn, amely a gyermekek védelmét és a születési nemhez kötött önazonosságot emeli kiemelt alapjoggá. A módosítás további elemei között szerepel a készpénzes fizetés alapjogként való rögzítése, valamint a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének és népszerűsítésének tiltása. Emellett lehetővé tennék, hogy a más állampolgársággal is rendelkező magyar állampolgárok állampolgárságát határozott időre felfüggesszék. Lapszemle a 24.hu cikke alapján.
A 2026-os választás előtt egy évvel a kormánypártok újból módosítják az Alaptörvényt, ahogy korábban, most is olyan olyan narratívák mentén, melyeket az utóbbi időkben hangsúlyoztak a politikai kampányaikban.
Falus András Széchenyi-díjas genetikus, immunológus a Klubrádióban minap azt mondta: biológiailag és tudományosan nem igaz az az állítás, miszerint az ember csak férfi vagy nő lehet, mivel léteznek interszexuális emberek is, akik genetikai, hormonális vagy anatómiai jellemzőik alapján nem sorolhatók be egyértelműen egyik nembe sem. Az akadémikus szerint az ilyen kijelentések marginalizálják az érintetteket, és nem felelnek meg a legalapvetőbb biológiai ismereteknek.