A csütörtöki közgyűlésen megszavazott nyolcmillió forintos összeg Vercz Tamás szavai szerint az elmúlt hónapokban felhalmozott adósságok egy részének rendezésében, illetve a felmerülő lyukak betömítésében nagy segítség. Azonban a klub jövőbeni működésére további párbeszédekre és egyeztetésekre lesz szükség. Szombaton a csapat Veszprémbe utazik, a bajnoki döntő első mérkőzésére.
„Az elmúlt két hónapom semmi másról nem szólt, csak hogy jött egy ígéret és nem teljesült, majd egy másik, és az sem, vagy csak minimálisan. Ha harminc ajtón nem kopogtattam be, akkor egyen sem” – nyilatkozta még május közepén a KecsUP-nak Vercz Tamás. A ScoreGoal Kecskemét Futsal ügyvezető elnöke egy őszinte, szókimondó interjú keretében portálunknak beszélt a klub anyagi nehézségeiről, arról, hogy a játékosoknak már kéthavi fizetéssel tartoznak, és kitért az elmúlt időszakban megtapasztalt csalódásaira, arra is, hogy szerinte mi a baj a kecskeméti sportközeggel, és hogy van-e a városnak egyáltalán identitása.
A május 30-ai, csütörtöki képviselő-testületi ülés viszont jó hírrel szolgálhatott a futsalosoknak. A közgyűlés tárgyalta a költségvetés módosítását, és ennek kapcsán előkerült – mint azt meg is írtuk -, hogy a város egy olyan megállapodást kötött a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériummal, amelynek értelmében Kecskemét visszakapja a Területfejlesztési Alapba befizetett iparűzésiadó-többletének 80 százalékát. A 800 millió forintos forrással már számolnak az idei költségvetésben, és ennek kapcsán javasolta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, hogy az általános tartalékból három helyi sportszervezet kapjon támogatást összesen 33 millió forint értékben.
- A KTE Kosárlabda Klub Kft. 15 milliót,
- Kecskeméti Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. 10 milliót (a polgármester azt mondta, a KTE „fájdalomdíjként” kapja ezt, mert ugyan kiestek az első osztályból, de úgy gondolja, hogy „derekasan és hősiesen helyt álltak”, és így is ösztönözni szeretnék őket arra, hogy már a következő szezonban jussanak vissza az NBI-be),
- míg a ScoreGoal 8 millió forintot.
„Először is nagyon örülünk a város részéről megszavazott gyors segítségnek, és nagy köszönet jár érte, amennyire én belelátok a folyamatokba, külön köszönet Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek és Fekete Gábor alpolgármesternek, akik mellénk álltak ebben a nehéz időszakban” – nyilatkozta a KecsUP-nak a döntés kapcsán Vercz Tamás.
„Ez a 8 milliós városi támogatás elsődlegesen tűzoltásra jó, vagy ahogy valahol fogalmaztam, lélegeztetőgépre tette a klubot. Az elmúlt hónapokban felhalmozott adósságok egy részének rendezésében illetve a felmerülő lyukak betömítésében nagy segítség. Mert továbbra is az a célunk elsődlegesen, hogy a bajnoki évadot nemcsak a pályán, hanem amögött is szépen fejezzük be” – tette hozzá.
A ScoreGoal vezetője szerint azonban a klub jövőbeni működésére további párbeszédekre és egyeztetésekre lesz szükség.
„Ha lesz csapat jövőre, azaz ha júliusban megkérjük az első osztályú licenszünket, nem szeretnénk ugyanebbe a folyóba lépni, meg kell találni a megoldást arra, hogy biztosabb lábakon álljon a klub, megtalálni azt a nagy céget, cégeket, akik hajlandók áldozni a kecskeméti sport oltárán, és azon belül is a futsalra. Nem egyszerű feladat, de bízok a lokálpatriotizmusban.”
Szombaton a csapat Veszprémbe utazik, a bajnoki döntő első mérkőzésére – három győztes mérkőzésig tart a párharc. Vercz Tamás hangsúlyozta: most nincs ennél fontosabb.
„A tavalyi évhez hasonlóan a csapat újra ország-világ előtt tudja megmutatni, hogy igenis lehetünk büszke kecskemétiek. Ha keserédes iróniával élnék… egy bajnoki aranyéremmel a nyakban, és a BL indulással szűnne meg a klub, az kuriózum lenne világszerte! Azonban hiszem, hogy az aranyérem igen, a megszűnés viszont nem fog megtörténni!”