A jelenlegi állás szerint Kecskeméten a Fidesz–KDNP közös jelöltje várhatóan ismét Salacz László lesz 2026-ban, míg a legerősebb kihívójának – a Tisza Pártnak – a kiléte egyelőre nem tisztázott. A Demokratikus Koalíció, a Második Reformkor Mozgalom már részben bejelentette jelöltjeit, de az nem egyértelmű még, hogy a Jobbik és a Kutyapárt végül rajthoz áll-e a választáson. Mindenesetre, ha átmegy a KDNP friss törvénymódosító javaslata, akkor a kampányköltések felső határának eltörlésével minden jelölt annyit költhet majd, amennyije csak van – és amennyit a különféle hazai „álcivil” szervezetek, oligarchák vagy külföldi donorok képesek mögéjük állítani. Röviden tehát a kisebbik kormánypárt teljesen kiiktatna minden kampányköltésre vonatkozó átláthatósági szabályt.
Már javában zajlik a 2026-os országgyűlési választási kampány. Miközben a kormány online hirdetéseken és óriásplakátokon keresztül hergeli a választókat Ukrajna és Brüsszel ellen, addig Magyar Péter – jóval költséghatékonyabb módon – részben gyalog járja az országot, hogy új pártjához megnyerje a régi ellenzéki és a Fideszből kiábrándult szavazókat. Tölgyessy Péter szavaival élve egy olyan korszakba léptünk, amikor nemcsak a történelem dübörög alattunk, hanem Orbán Viktor is minden eszközt bevetve, mindent egy lapra feltéve harcol majd hatalmáért – „mert nem is tehet másképp”. Kétségtelenül egy újabb politikai „megbillenés” lehetősége áll előttünk, akárcsak 1994-ben és 2010-ben.
Az elmúlt hónapokban láthattuk, hogy a miniszterelnök tudatosan generál konfliktusokat – elég csak a Pride betiltására vagy a civileket és a szabad sajtót ellehetetlenítő törvénytervezetre gondolni. Ezek célja nem más, mint a figyelemelterelés, a saját narratíva felépítése, és az új kihívó zsákutcába terelése.
Egy politikai kampány során az átlagválasztó legfeljebb a kommunikáció végtermékével találkozik – üzenetekkel, plakátokkal, jobb esetben programokkal. Ehhez azonban a pártoknak és politikusaiknak egyre több erőforrásra van szükségük – különösen akkor, ha a választás tétje akkora, mint amekkora mintegy 300 nap múlva Magyarország előtt áll.
Ebben a helyzetben nyújtott be törvényjavaslatot a kampányfinanszírozás átalakításáról három KDNP-s képviselő: Vejkey Imre, Hollik István és Nacsa Lőrinc. Indítványuk értelmében megszűnne a kampányra fordítható összegek felső határa. Ha a parlament elfogadja a tervezetet, akkor a 2026-os országgyűlési választási kampányban már nemcsak korlátlan összegek költhetők, de azt sem ellenőrzi majd senki, honnan származik ez a pénz.
KDNP: „A kampányköltések korlátozására vonatkozó szabályozás idejétmúlt” az ellenzék és az online tér miatt
A 2014 óta hatályos kampányfinanszírozási törvény alapján egy egyéni választókerületi jelölt eddig legfeljebb ötmillió forintot költhetett kampányra a központi költségvetésből. A pártok esetében szintén volt egy meghatározott keret – 2022-ben ez legfeljebb 706,2 millió forint volt –, amit nem léphettek túl. Ezt a szabályozást most eltörölnék, így a jövőben nem lesz hivatalos felső határ: mindenki annyit költhet majd, amennyije csak van.
A korábbi törvény célja az volt, hogy a pártok ne juthassanak ellenőrizetlen forrásból pénzhez – így se hazai üzleti körök, se külföldi politikai szereplők ne befolyásolhassák a választást –, vagyis kizárólag a választópolgárok dönthessenek, ne lehessen pénzzel „megvenni” az eredményt. A KDNP politikusai most azzal indokolják a változtatást, hogy a 2022-es országgyűlési választáson „a baloldal a kampányszabályok kijátszásával külföldi forrást használt fel”, ráadásul a kampány egyre inkább az online térben zajlik, például a Facebookon, ahol a magyar szabályok nem érvényesülnek.
Az Állami Számvevőszék jelentése szerint 3 éve a Márki-Zay Péter vezette hatpárti ellenzéki összefogás (DK, MSZP, Jobbik, LMP, Párbeszéd) a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól tiltott támogatásban részesült: nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként összesen 261,26 millió forint értékben, vagyis a kampány során a megengedettnél többet költöttek.
„A fentiekre tekintettel a kampányköltések korlátozására vonatkozó szabályozás idejétmúlt és már nem szolgálja azt a célt, amely miatt kezdetben megalkották, ezért e törvény – hasonlóan Németország, Svédország, Norvégia, Észtország, Luxemburg, Hollandia, Csehország és Svájc szabályozásához, ahol szintén nincsenek korlátozva a kampányköltések − hatályon kívül helyezi az országgyűlési választási kampány költségeinek korlátozására vonatkozó szabályokat, ily módon egységes szabályozást teremtve a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament tagjainak választására irányadó hatályos szabályokkal.” – olvasható a frissen megjelent kormánypárti tervezetben.
Eddig is annyit költöttek, amennyijük csak volt – sosem voltak egyenlő feltételek
Az önkormányzati választások kampányköltéseit egyetlen törvény sem szabályozta eddig, így a lebukásnak még az elvi veszélye sem fenyegette a pártokat. Ennek megfelelően semmilyen előírást nem sértettek meg akkor sem, amikor például 2015-ben közel hárommilliárd forintot fordítottak helyhatósági kampányaikra.
Az országgyűlési választási kampányt már szabályozta törvény, csakhogy, senki sem csapott oda, ahová kellett volna. „A jogi keret megfelelő alapot ad, de sajnálatos módon a választásokat beárnyékolta az állam és a kormánypárt közötti határvonal elmosódása” – hangzott el az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek sajtótájékoztatóján a 2022-es választások után.
Nemcsak legutóbb, hanem a korábbi választások során sem valósult meg a kormányzó párt és a közhatalom szétválasztása – a hatalmon lévők minden alkalommal, változó mértékben, de éltek a köztisztségükből fakadó előnyökkel.
Ezt példázza a gyakran felbukkanó „kormányzati tájékoztatás” plakátdömping Orbán Viktor arcképével, vagy a jelenlegi Ukrajna-ellenes VOKS 2025 véleménynyilvánító szavazás – mindezt közforintokból. Gyakori, sokak által kifogásolt kampánygyakorlat az is, hogy kormánypárti jelöltek uniós vagy állami beruházásokat saját eredményességük igazolására használják fel.
A 2022-es választások kampányában a kormányközeli civilek szerepe is hangsúlyos volt:
- a CÖF és a CÖKA által készített, Márki-Zay Pétert és Gyurcsány Ferencet ábrázoló plakátok ügyében hiába hivatkozott a kifogástevő arra, hogy ezek a szervezetek állami forrásból működnek, és így kormánypárti politikai tevékenységet folytatnak, az NVB hatáskör hiányában elutasította a kifogást. Beszédes, hogy míg a 2014-es „bohócos” kampány költségét a Magyar Narancs „még csak” 250 millió forintra becsülte, az NVB akkor sem látott összefüggést a kormányközeli szervezetek tiltott kampányfinanszírozása és a választások elvei között – szerintük ez legfeljebb az Állami Számvevőszéknél kifogásolható, nem az NVB-nél.
A permanens kampány részeként fideszes megmondóemberek is jelentős szerephez jutottak:
- Fideszes megmondó arcok a permanes kampányban: az elmúlt években milliárdok folytak be a kormánypárti influenszereket foglalkoztató, illetve a Fidesz érdekében kampányokat folytató szervezetekhez úgy, hogy az összeg forrásáról szinte semmi sem deríthető ki. Miközben ebből a pénzből olyan hatást gyakorolnak a nyilvánosságra, ami a választás eredményét is befolyásolja. A Megafon hivatalosan azt állítja, hogy „hazafias magánadományokból” finanszírozza tevékenységét. A Megafonhoz köthető influenszerek rendszeresen szerepelnek állami hirdetésekben, kormányzati kampányokban, vagy állami cégek kommunikációs projektjeiben. Ugyanakkor nem nyilvános, kik ezek az adományozók, és mekkora összegekkel járulnak hozzá.
Ha tehát kicsit is a kommunikációs végtermék mögé nézünk, világossá válik, miről is szól valójában a KDNP most benyújtott tervezete.
