fbpx
2.2 C
Kecskemét
2023. december 1., péntek

FRISS HÍREK

Fogadjunk örökbe kereszteket – buzdít a KDNP

- Advertisement -

Egy nemrég megújított bajai kereszt újraszentelésén merült fel a gondolat, hogy a települések közterületein, utak mentén álló keresztek megmentésére, felújítására és állaguk megóvására induljon országos kezdeményezés Fogadj örökbe egy keresztet! címmel.

Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető főtitkára, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára a bajai szentelésen több dolgot is elmondott a keresztek jelentősségéről és szerepükről a mai világban. A politikus hitvallása szerint a keresztek annak a kétezer éves európai és magyar kultúrának a jelképei, amelynek köszönhetően a magyarság is otthonra talált, megmaradt és reményeink szerint tovább gazdagodik itt, a Kárpát-medencében.

„Miközben Európa nyugati felén éppen eltávolítják a kereszteket a különböző közösségi helyekről, mi, magyarok közösen, összefogással megőrizzük az örökségünket” – hívja fel a figyelmet a KDNP, amely felkarolta az akciót és országossá is szeretné tenni azt.

Hasonló cikkünk:  A masszázsmedence használatának egészségügyi előnyei

Az államtitkár elmondta: „A keresztek felkiáltójelként azt üzenik: hogy őrizzük kereszténységünket, páratlan kultúránkat, mert csak ez jelent valódi igazodási, tájékozódási lehetőséget a 21. században.”  Végül közölte, hogy az örökbefogadási akció keretében a KDNP tagszervezetei 44 kereszt megújítását vállalták 2023 végéig.

via 24.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kecskeméti középiskolák a TOP 100-ban

A HVG idén is kiadta a legjobb 100 magyarországi középiskola listáját. Három kecskeméti is belefért a TOP 100-ba.  Az összeállítás...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...