Egy Egyesült Államokban élő magyar férfi írt Király József kecskeméti MSZP-s politikusnak, miután egy kanadai rokonlátogatáson szembesült azzal, hogy az ott élő magyar nyugdíjas rezsiutalványt kapott – írja az Átlátszó.
„Körülbelül két héttel ezelőtt voltunk Torontóban, Kanadában, korábban ott éltünk 21 évig, onnan költöztünk Kaliforniába. Rokonokat látogattunk és találkoztunk egy ma már 93 éves magyar hölggyel is, aki a kezembe nyomott egy levelet, hogy nézzem már meg, mi van benne. Mert már el sem tudta olvasni. Amikor megtudta, mi van benne, meglepődött” – állt a levélben.
Mivel az utalványt az Egyesült Államokban értelmezni sem tudják, nemhogy felhasználni, hazánkfia úgy döntött, hogy összegyűjti a többi kint élő nyugdíjastól is és hazaküldi az utalványokat, amelyeket civil szervezetekkel közösen
nehéz helyzetben élő családok között osztanak szét.
Hogy mennyi utalvány jutott el külföldre, az rejtély. A kormányrendelet ugyan kimondja, hogy az ügyben a Magyar Államkincstár az illetékes, de azt hiába kereste az oknyomozó portál, senki nem válaszolt a kérdéseikre.