fbpx
2.5 C
Kecskemét
2024. december 4., szerda

FRISS HÍREK

Kivizsgálják a piaci panaszokat

- Advertisement -

Bár az eredeti ellenzéki elképzelés szerint vizsgálóbizottság elé vitték volna a piac helyzetéről szóló panaszokat, azokról az agrárbizottság fog majd tárgyalni.

Király József és Lejer Zoltán (mindketten a Szövetség frakció tagjai) közös indítványban kérték, hogy egy vizsgálóbizottság foglalkozzon a piaci árusok felvetéseivel, amelyekről több soron is írtunk már. Így került a téma a legutóbbi közgyűlés elé, ahol az illetékes alpolgármester is felszólalt.

Gaál József szerint komolyan kell foglalkozni a felvetésekkel, mert vannak bennük jogosak is, azonban szerinte szó nincs arról, hogy a piac katasztrofális állapotban lenne, mint ahogy levelükben az árusok állították. Az alpolgármester elmondta, hogy az elmúlt években nőtt a piac működési bevétele és a helypénzbevétel is, utóbbi ráadásul úgy, hogy azt nem emelték. Szerinte ezek nem azt mutatják, amit a levelet aláíró „kb. 10 asztalbérlő és néhány vásárló” megfogalmazott. Felszólalása szerint a piacon felelős gazdálkodás folyik. A vita ezen szakaszában még vizsgálóbizottságról volt szó, ezért Gaál József azt mondta, hogy ha ennek a felállítását megszavazza a testület, akkor ő és a piac igazgatója is segíteni fogják annak munkáját.

Így nem lett végül vizsgálóbizottság

Csakhogy ekkor kért szót dr. Szeberényi Gyula Tamás, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, aki elmondta, hogy frakciójuk megszavazza a bizottságot, nehogy úgy tűnjön, hogy bármi takargatnivaló lenne ott. Ugyanakkor kérte, hogy ezzel az indítványozók ne terheljék a városházán dolgozókat, a téma kerüljön az agrárbizottság elé.

Mivel ennek a bizottságnak az elnöke éppen Lejer Zoltán, az egyik indítványozó, ő felvállalta, hogy a bizottság elé viszi a panaszokat, és ott foglalkoznak majd azokkal.

Dobos József szerint a nepperek miatt drága a piac

De ez előtt még szót kért Dobos József (Szövetség) is, aki úgy fogalmazott, hogy ő támogatja a vizsgálóbizottság felállítását (ekkor még erről volt szó), mert szerinte valóban vissza kell hozni a piac imázsát. De ő más irányból közelített ehhez. Beszédében kidomborodott a kereskedői véna, amikor arról beszélt, hogy meg kell vizsgálni, hogy miért csökkent a piac forgalma. Szerinte arról van szó, hogy túl drága, 2-3-szor annyiba kerülnek a termékek, mint máshol. Alapvető probléma szerinte, hogy sok a nepper a piacon. A belvárosi piac parkolási gondjai szerinte abból adódnak, hogy a piac be van szorítva, és ő jónak tartaná, ha az üresen álló volt KTE pályára lenne kiköltöztetve. Majd azt kérte, hogy ne vezessék be a nagybanin a 300 forintos belépőt azoknak, akik nem viszonteladók. Ez szerinte felbosszantja a vásárlókat. Azt is kérte, hogy a nagybani ne legyen belekeverve ebbe a témába, az működjön úgy, ahogy eddig is.

Hasonló cikkünk:  December végén vezetik be a kecskeméti buszok újraszámozását

A polgármester úgy próbált meg ráerősíteni, hogy nincs ellenzéki egység, hogy olyat mondott, ami nem igaz

A polgármester, miután Dobos képviselő felszólalásából talán úgy látta, hogy ebben a témában nincs egyezés a Szövetség frakcióban, megpróbált erre ráerősíteni. Így reagált:

Jó, csak ebben az indítványban a nagybani piac is szóba kerül, hogy korlátlanul ne léphessen be mindenki. Ez van leírva az indítványban…A bölcsek köve önöknél van, mert ez van leírva, ez az utolsó pont. Hogy a nagybani piac szabályozása terén, hogy ne lehessen korlátlanul mindnekinek belépni, ez van leírva. De akkor ezt biztos önök leegyeztették és egységes álláspontot képviselnek – mondta a polgármester.

Csakhogy ilyen pont nincs az indítványban. És ezt mondhatta a jegyző is a polgármesternek, mert odafordult hozzá ekkor, és hallatszott, hogy Határ Mária beszél. Erre a polgármester azonnal rávágta, hogy:

Csatolták az indítványhoz, akkor gondolom, hogy azzal értenek egyet, ha csatolták az indítványhoz.

Hallgassa meg a videón is a polgármester szavait! (részlet a KTV közvetítéséből)

Itt pedig az indítvány.

Az indítványhoz csatolta Király József és Lejer Zoltán azt a levelet, amelyet a panaszosok írtak a piac igazgatójának. Amely végül is robbantotta ezt a témát. Ebből idézett Szemereyné Pataki Klaudia. Ez azonban nem része az indítványnak, nem a képviselők gondolatai.

Végül tehát ellenzéki kezdeményezésre, és a közgyűlésen elhangzott Fidesz-KDNP-s támogatással lesz vizsgálat a piacról. Igaz, nem vizsgálóbizottságban, hanem a közgyűlés agrárbizottságában.

 

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Új elnök kerül a Szövetség a Hírös Városért Egyesület élére

Új elnökséget választott a Szövetség a Hírös Városért Egyesület közgyűlése a november 25-ei rendes tisztújításon, amiről közleményben értesítették a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...