Zavar, ha kimegyek egy meccsre egy baráti társasággal, és csak velem nem fognak kezet az ismerősök. Utálom, ha egy óra úszás után csak az öltözőben nyújthatok le, hogy ne bámulják meg a hátsómat hajlongás közben az uszodában. Kiborít, ha elviszem a gyereket az orvoshoz, de csak a partnerem szavait veszik komolyan, engem nem. Bosszant, ha cipőt vennék, de csak „szépeket” találok, használhatót és kényelmeset igen ritkán. Nő vagyok. És nem vagyok egyedül az észrevételeimmel.
Sokan sokfélék vagyunk, s vajmi keveset tudunk egymásról. Ezt a hiányt hivatott ellensúlyozni az a cikksorozat, amit a következő hónapokban fogunk megjelentetni.
Nem Angelina Jolie vagy más celebek tapasztalatait ismerhetjük meg, hanem azokét a nőkét, akik velünk együtt állják ki a sort a pékségben, akiket ugyanúgy ráz a rossz utak miatt a busz, akik akkor igyekeznek nem elázni munkába menet, mikor mi. Miről kérdezem őket?
- gyereknevelésről / gyermektelenségről
- válásról
- párkapcsolatokról
- abortuszról / menstruációról
- versengésről
- karrierről
- bánatról és örömről
- öltözködésről / előítéletekről
- szexuális irányultságról
- amiről csak beszélni szeretne
Mikor eldöntöttem, hogy ebbe belevágok, utánanéztem, mi is a feminizmus valójában, mert ez a téma megkerülhetetlen, ha női sorsok bemutatása a cél. Manapság a metoo kampány jut leghamarabb eszünkbe, ami komolysága mellett ellenérzést is kiváltott már világszerte, mert előfordult, hogy eltúlzott vagy hazug állítások miatt érte hátrány a férfit.
Mégis miből indult ki a nőemancipáció?
Évszázados elnyomásból. Napjainkban Magyarországon már elképzelhetetlen, hogy a nők ne járhassanak iskolába, hogy a fizetésüket a férjüknek utalja a munkaadó, hogy az egyetlen szerepük a családban a szülés és a gyereknevelés legyen a háztartás mellett. Pedig nagyon sokáig ez volt a „normális”. A nőnek nem lehetett magántulajdona. Ha nem volt férjezett, gyakorlatilag feleslegessé vált a társadalomban, hiszen a „legfontosabb feladatát”, a szülést nem látta el. A nő nem szavazhatott. A nő nem vállalhatott tisztségeket. A nő nem dönthetett a saját sorsáról. Másodrendű volt.
Óhatatlanná vált, hogy egyszer emiatt beteljen a pohár. A 18. század végén az angol író és filozófus Mary Wallstonecraft fogalmazta meg a feminizmus alapjait egy 300 oldalas kiadványban. Kíváncsi vagyok, mit szólt volna a nyírségi származású nagymamám, ha olvashatta volna. 1937-től, 12 éves korától dolgozott – ahogy ő mondta – az uradalomban. Hiába tudott ugyanannyit kapálni egy idő után, mint a felnőttek, neki az intéző a nap végén mindig csak a nőknek járó csökkentett fizetést adta. Pedig a nők nem maradtak el teljesítményükkel a férfiakétól. Nem felejtem el a szemében a dühöt és a csalódottságot, mikor erről mesélt. Durva igazságtalanság érte.
Sok idő eltelt napjainkig, mióta Ms. Wallstonecraft hangot adott annak a zsarnokságnak, amely megkeserítette a nők életét. Következő cikkünkben rövid áttekintést olvashatnak a feminizmus történetének meghatározó eseményeiről, hogy aztán belevágjunk a minket körülvevő valóság egy kis szegletének megismerésébe egy interjúsorozat keretében.
Ha bárki elmesélné történetét, bátran forduljon szerkesztőségünkhöz ezen az e-mail címen: szerkesztoseg@kecsup.hu. Minden életélmény számít, számunkra nincs „unalmas” történet.
