fbpx
-0.1 C
Kecskemét
2024. december 22., vasárnap

FRISS HÍREK

Ferenc pápa Csíksomlyón: Ne hagyjuk, hogy megfosszanak a testvériség érzésétől

- Advertisement -

Százezer ember előtt misézett Csíksomlyón Ferenc pápa, az első katolikus egyházfő, aki az egyház történetében Erdélybe látogatott. Azt mondta, ne azt kutassuk, hogy mi lehetett volna, hanem azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el. 110 ezer embert regisztráltak, de a körülmények nem tették lehetővé, hogy mindannyian beférjenek.

A csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége, a párbeszéd, az egység és a testvériség jele, és tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is – mondta Ferenc pápa szombaton homíliájában a Csíksomlyón több tízezer hívő előtt bemutatott szentmiséjén. Az olaszul mondott szentbeszédet előbb román, majd magyar nyelvre fordították, míg az evangélium először magyarul hangzott el.

„…ne hagyjuk, hogy azok a hangok és sebek, amelyek az elkülönülést táplálják, megfosszanak a testvériség érzésétől” – mondta a katolikus egyházfő, felidézve, hogy Szűz Mária mindnyájunknál „közbenjárt” azért, hogy így legyen.

Ferenc pápa arra szólította a híveket: ne feledjék, és ne tagadják a múlt összetett és szomorú eseményeit, de ez nem gördíthet akadályt a testvéri együttélés elé, nem adhat rá ürügyet.

A pápa méltatta Csíksomlyó legfontosabb hagyományát, a pünkösdi zarándoklatot. „Ez az évi zarándoklat Erdély öröksége, azonban egyúttal tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is. Ezen a zarándoklaton más felekezetek hívei is részt vesznek, És ez a párbeszéd, az egység és testvériség jele. Zarándokolni azt jelenti, hogy mint nép hazatérünk. Egy nép, amelynek gazdagsága a számtalan arc, kultúra, nyelv és hagyomány; Isten hívő szent Népe, amely Máriával együtt zarándokol az Úr irgalmát énekelve.

Hasonló cikkünk:  A választás eredményével elégedetlen amerikaiaknak négyéves világkörüli utat kínál egy hajótársaság

Zarándoklatunk során ne azt kutassuk, hogy mi lehetett volna (és nem lett), hanem inkább azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el.”

A szertartás végén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek megköszönte Ferenc pápának, hogy Erdélybe látogatott, felidézve, hogy húsz évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa kénytelen volt Bukarestre korlátozni romániai vizitjét. Jakubinyi felidézte, hogy a néhai pápa akkor megígérte, újra elzarándokol Romániába, de erre már nem kerülhetett sor. Az érsek örömmel állapította meg, hogy Ferenc pápa látogatásával, húsz év múltán beteljesült a négy – gyulafehérvári, váradi, szatmári és temesvári – magyar és székely többségű erdélyi katolikus egyházmegyék híveinek a vágya.

A gyulafehérvári érsek Xantus Gézának az Ahol az ég és föld találkozik című festményével ajándékozta meg a pápát. A mise a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.

A szentmisén részt vett Áder János magyar köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Viorica Dancila román miniszterelnök.

Szombat hajnal óta folyamatosan áramlottak a Ferenc pápa romániai vizitjének középsó napjára, Csíksomlyóra érkező zarándokok. A pápai szentmise 11 óra 30 perckor (magyar idő szerint fél 11-kor) kezdődött. Sokáig úgy tűnt, a reggel óta szakadó eső nagyon megkeseríti a hatalmas tömeg életét, de a szentmise kezdetére gyakorlatilag elállt az eső, így megszűnt az „esernyőerdő” is.

via 168ora.hu


- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...