fbpx

FRISS HÍREK

Az Univer naperőművei 3 év alatt megtérülhetnek

- Advertisement -

Az elszálló energiaárak miatt a vállalati szektorban is megnőtt az igény a napelemes rendszerek telepítésére. A Portfolio annak járt utána egy videó-riportban, hogy az Univer üzemében milyen szempontokat vettek figyelembe a rendszer telepítésénél.

Több telephelyén is telepített már egy-egy kisebb naperőművet az Univer: az egyik ilyen rendszert a biomassza-erőművük tetején helyezték el. A legfontosabb különbség az ilyen rendszerek és a lakossági napelemek között az, hogy az adott pillanatban megtermelt energia nem lehet több, mint a fogyasztó által felhasznált energia. A Huawei technológiája lehetővé teszi a rendszer intelligens működését, amelynek egyik fontos eleme, hogy hiába süt a nap, az inverter nem enged energiát a közcélú hálózatba akkor, ha épp nincs fogyasztás.

A tervek szerint jövőre már az élelmiszeripari cég villamosenergia-felhasználásának 10 százaléka származik majd fenntartható forrásból. A hazai napelemes beruházások megfelelő körülmények között akár 2-3 év alatt is megtérülhetnek.

Hasonló cikkünk:  Ezernyi református hívő nevében is nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megszűnhet a járóbeteg-ellátás a Honvédkórházban

2025. január 1-jétől már nem lesznek járóbeteg-szakrendelések a Honvédkórházban (Repülőkórházban) - értesült a KecsUP az intézmény jelenlegi és korábbi...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...