12 C
Kecskemét
2025. május 11., vasárnap

FRISS HÍREK

Európai Bizottság: egyetlen köztisztviselő sem lehetne az alapítványi egyetemek kuratóriumaiban

- Advertisement -

Több lap is megírta, hogy az Európai Bizottságnak (EB) nem felel meg a magyar kormány egyetemi kuratóriumokról szóló javaslata. A brüsszeli álláspont szerint: nem elég minisztereket, államtitkárokat és helyetteseiket kirakni a vagyonkezelő alapítványok vezetéséből, távozniuk kell onnan a parlamenti képviselőknek, állami hivatalok vezetőinek és általában a köztisztviselőknek is. Ha a köztisztviselők lemondanak állami pozíciójukról, két évig akkor sem lehetnének kuratóriumi tagok. Polgármesterekre nem vonatkozna a tiltás.

Az Erasmus-programokban valamint a Horizont Európa kutatás-fejlesztési programban akkor vehetnek részt az alapítványi kezelésbe utalt egyetemek, ha a feltételek teljesülnek – a Bizottság erről már tájékoztatta is a magyar kormányt.

További feltétel még, hogy az életfogytig garantált kuratóriumi tagságot a Bizottság kétszer négyéves időtartamra venné vissza. A módosított magyar ajánlat eredetileg kétszer hat évről szólt. A Bizottság azt is szeretné elérni, hogy egyértelmű kritériumok alapján nevezzék ki az új kuratóriumi tagokat. Az alapítványi kezelésbe vett egyetemek kuratóriumaiból már február elején távoztak a miniszterek.

Hasonló cikkünk:  Orbán szerint az ellenzék úgy van benne a nemzetben, mint a balsors a himnuszban

Ahhoz, hogy a diákok ne maradjanak ki a csereprogramokból, az új finanszírozási szerződéseket még nyár előtt alá kell írni. Az EU Tanácsa 21 feltételhez kötötte a 6,3 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrás visszatartását, és ezek közül az egyik legfontosabb illetve politikailag legérzékenyebb épp az, hogy megszüntessék az összeférhetetlenséget az alapítványi tulajdonba utalt intézményekben.

via 444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem igaz, amit a polgármester állít: nem több, hanem egyre kevesebb kecskeméti gyermek születik

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester gyakran posztol arról, hogy Kecskeméten egyre több gyermek születik. Tényellenőrzést végeztünk, és az önkormányzattól, valamint...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...