Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy műsorban arról beszélt, hogy a kormány akkor is biztosít évi tíz-tíz százalékos béremelést a pedagógusoknak, ha nem jönnek uniós források.
A kormány most azt hangsúlyozza, hogy az EU csak kis részben járulna hozzá a tanárok bérének emeléséhez, mivel az úgyis hazai forrásból megy. Azonban a miniszter által említett számok megtévesztőek. Az évi 10 százalékos emelés jóval elmarad nemcsak az uniós megegyezés esetére ígérttől, de az idei inflációtól is.
A kormány idáig 10+10+10 százalékos tanári béremelésről beszélt. Gulyás szavai szerint ez az évi 10 százalék a következő években is folytatódna, vagyis ez alapján ebben a kormányzati ciklusban összesen közel 50 százalékkal mindenképpen nőnek a tanári bérek. A kormány a 2014-es minimálbérhez kapcsolva nyolc éve befagyasztotta a pedagógusbéreket.
Eddigi béremelések:
- 2020-ban jött az első 10 százalékos emelés: az alapbért érintetlenül hagyták, de behoztak egy mindenkinek járó ágazati szakmai pótlékot.
- A sztrájkmozgóládások után 2022-től ezt a pótlékot emelték 10-ről 20 százalékra;
- Majd 2023-ra már 32 százalékra. A magyarországi tanárbérek ezzel együtt is rendkívül alacsonyak regionális összehasonlításban is.
A következő években is járna az évi 10 százalékos emelés, függetlenül az uniós pénzektől. A státusztörvény tervezete szerint ez már nem pótlék lesz, a pótlék ugyanis beépülne a rendes bérbe. 2020-21-ben még közel 7 százalékos reálbér-emelkedést jelentett a 10 százalék, azonban a 2022-es 14,5 százalékos infláció valójában már jelentős reálbér-csökkenést jelentett. 2023-ra 15-19,5 százalék az MNB éves információs előrejelzése, vagyis a mostani 10 százalékos emelés valójában 10 százalékot közelítő csökkenést jelent.
Ha úgy alakul, hogy Magyarország megfelel a jogállamisági feltételeknek, akkor kb. 700 millió forint érkezne, amivel 2025-ig lehet finanszírozni a tanári béremelés 80 százalékát. A cél, hogy a tanári átlagbérek a mostani 59 százalékhoz képest elérjék a diplomás átlagbérek 80 százalékát. Ezzel
- 2023-ban 21,
- 2024-ben 25,
- 2025-ben 29 százalékos emelés lenne előirányozva.
Korábban arról szólt a kormányzati kommunikáció, hogy Brüsszel miatt nincs béremelés. Emellé jött be az utóbbi hetekben az, hogy az uniós pénzek nem is tesznek ki olyan sokat, ami inkább csak gyorsítaná a béremelést. Gulyás szerint valójában a béremelés töredékét jelenti csak az uniós pénz, képesek vagyunk magunkat anélkül is finanszírozni.
Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint “Gulyás Gergely szavaiból sajnos az szűrhető le, hogy a kormány már elengedte az európai uniós forrásokat.” Hozzátette, amit sorozatosan béremelésnek adnak el, az inflációt sem éri el: “Az oktatásban dolgozók már második éve reálbér-csökkenést szenvednek el, addig ne beszéljen senki propagandisztikus szólamokkal a béremelésről.”
A pedagógus szakszervezetek azonnali, 45 százalékos béremelést követelnek amellett, hogy alapvetően kritizálják a státusztörvényt.
via G7