fbpx

FRISS HÍREK

Lezsák Sándor veje is állami kitüntetést kapott

- Advertisement -

A magyar érdemrend lovagkereszt kitüntetését kapta a Belügyminisztériumban Moys Zoltán, Lezsák Sándor veje.

Moys Zoltán mellett Kenyeres Oszkár is megkapta a kitüntetést, mindketten a Hazajáró Egylet alapítói. Ez az egyesület a második világháborús budai kitörési kísérletre emlékező túrák szervezője, amely nemrég egyébként 70 millió forintos állami turisztikai támogatást is kapott.

Amellett, hogy Moys rokoni kapcsolatban áll az országgyűlés fideszes alelnökével, személye azért is érdekes, mert cége, a Dextramedia Kft. – amely a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után az úgynevezett közmédia beszállítója lett százmilliós nagyságrendű megbízással – a Jobbikkal is szerződött még annak szélsőséges időszakában, 2011-ben.

Moys cége gyártotta 2013-ban azt a műsort, amely Adolf Hitler születésnapjáról tisztelettel, többek között ilyen mondatokkal emlékezett meg: „ Rövid idő alatt talpra állította a tönkretett, nyomorba döntött Németországot, ahol példátlan gazdasági, társadalmi, erkölcsi, kulturális fellendülés vette kezdetét (…) A történelem talán legismertebb politikusának emléke azóta is a győztes nagyhatalmak politikai boszorkányüldözésének első számú célpontja”.

Moys Zoltán az RT orosz állami propagandacsatorna kisfilmjében is szerepet vállalt, amelyben Bencsik András oroszul gyalázta és fasisztának nevezte az ukránokat. Emellett a Fidesz-közeli, de szélsőjobbhoz dörgölődző Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának is tagja.

Hasonló cikkünk:  A külföldön dolgozó magyarok többsége az Orbán-rendszer miatt vándorolt ki

A díjat a minisztériumi indokolás szerint „a Kárpát-medence természeti és kulturális értékei mellett a helyi magyarság mindennapjait bemutató, a természetjárást népszerűsítő tevékenysége, különösen a »Hazajáró« című műsor készítése során végzett színvonalas és odaadó munkája elismeréseként” kapta.

Ugyanezzel az indokkal kapta meg a lovagkeresztet Kenyeres Oszkár is, az egyesület másik alapítója. Arról, hogy a szervezet milyen állami hátszéllel építkezik, ebben a 2020-as Átlátszó-cikkben részletesen írtak.

via 444

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...