Terjed egy fotó az interneten. Ez a cikkünk főképe. Az önkormányzati sajtó fényképe, amely azt örökítette meg, ahogy átadták (heten) azt az aszfaltozott utat, amely összeköti Kecskemétet Helvéciával. A Kiskőrösi útról van szó, korábban ez földes út volt.
Megrepedt az új út? Nem. Inkább rossz helyen volt az átadó.
Igen ám, de az átadásra felvonult potentátok (köztük több fideszes tisztségviselő) lába mellett kiszúrtak egy jókora repedést. Ezt mi is bekarikáztuk az önormányzati sajtó fotóján. Azonnal elterjedt a hír, hogy mág az átadót sem bírta ki az új út, megrepedt előtte. És erre már jöttek is a humoros-szomorú hozzászólások.
Csakhogy talán ennél is viccesebb az eset, ami történt. Kimentünk a helyszínre és megnéztük az utat. A helyszínen azt tapasztaltuk, hogy az útszakasz, amin átadták az új utat, még a régi útszakasz volt, ami korábban is ott volt, mert az auópálya felüljárója előtt és után egy darabig régebben is volt szilárd útburkolat. Az eső miatt az átadás idején úgy tűnhetett a sötét színű aszfaltról a fotón, hogy ez már az új szakasz. De száradtan kitűnik, hogy ez még a régi szakasz. A Google Map néhány hónappal korábbi fotóján (akkor frissebb volt az új szakasz még) szépen látszódik. Karikáztuk azt a repedést, ami az átadón készült fotón is látszódik, hátrébb pedig nyíllal azt jelöltük, honnan indul az új rész.
Vagyis kb. 50 méterrel kellett volna hátrébb állniuk az avatóknak, akkor valóban az új szakaszt adták volna át és szentelték volna fel. A nemzeti színű szalagot többek között (legalább nem fejtetővel tartva) Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere, Szeberényi Gyula Tamás parlamenti képviselő, Balogh Károly Helvécia polgármestere (aki Szeberényinek kampányolt), és Papp Zsolt György, a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár tartotta. Az Európai Unió 300 millió forinttal támogatta a beruházást. Ez utóbbi az önkormányzati sajtó beszámolójában nem olvasható, illetve úgy, hogy az összeget az agrárminisztérium adta, és még Kecskemét önkormányzata is beleadott.
Végezetül egy friss, saját fotó az átadó helyszínéről. Vonallal jelöltük, hol volt az átadás.