Több sajtótermékben is arra jutottak egy német–francia kezdeményezésre elkészített hatvanoldalas dokumentum kapcsán, hogy az Európai Uniót átalakító tervezet Magyarország ellen szól. Miért született ez a tervezet, és mi valósulhat meg belőle?
Már több próbálkozás volt arra, hogy megreformálják az EU-t, ezek azonban többnyire papíron is maradtak. A mostani dokumentum az elődeihez képest annyi előnnyel indul, hogy az európai integráció „motorjaként” emlegetett két ország áll mögötte. A címlapon az szerepel, hogy nem tekinthető egyik kormány hivatalos álláspontjának sem, de a hátszél elég volt ahhoz, hogy az EU-ügyi miniszterek, sőt a tervek szerint az állam- és kormányfők következő ülésén is napirendre vegyék.
A francia befolyás is felismerhető a dokumentumban, Emmanuel Macron francia elnök augusztusban beszélt arról, hogy a kétsebességes EU-val készülhetnének fel a bővítésre. Már most is külön magot alkotnak az EU-n belül az euró- és schengeni övezetben lévő országok, utána jön maga az EU, és a tervezet szerint ezután a társult országok adnák a következő réteget.
Ez utóbbiak Európán kívül a legszorosabb kapcsolatot jelzik az EU-val, de a kontinensen belül általában a tagsághoz vezető úton jelentenek egy nagyon fontos lépést. A tervezet átalakítaná ezeket a szerződéseket, például felszólalási jogot biztosítana a tagállami miniszterek ülésén, és ezek az országok kapnának bizonyos támogatásokat is. Cserébe viszont kiterjesztené rájuk az Európai Bíróság joghatóságát, tartaniuk kellene magukat az EU jogállamisági elveihez, és valamennyi pénzt be kellene dobniuk a közös költségvetésbe.
A csatlakozni vágyó országoknak tartaniuk kell magukat az alapelvekhez, de a dokumentum szerint ha már bent vannak, „az európai eszközök nem akadályozták meg a visszacsúszást több tagállamban”. Itt alig burkoltan visszaköszönnek a magyar és lengyel tapasztalatok. A dokumentum nem nevesíti, hol, de az alapértékek betartatására való „hetes cikk szerinti” eljárást eddig Lengyelországgal és Magyarországgal szemben indították el.
A javaslat a hetes cikkes eljárást átalakítaná, használhatóvá tenné. A magyar és a lengyel procedúra évek óta egy helyben áll. A tagállamok képtelenek voltak az első lépcsőről továbbléptetni vagy végleg leállítani az eljárásokat. Időnként meghallgatják a lengyel vagy a magyar kormány egy-egy tagját, és tartanak egy vitát, de halogatják a szavazást. A mostani javaslat időkorlátokat vezetne be, hogy ne lehessen elnyújtani a folyamatot, öt év után pedig automatikusan büntetne. Ez visszaszámolva Lengyelországnál már korábban, Magyarországnál pedig a napokban élesedett volna.
Szigorodnának a büntetések, ezzel igyekeznének rávenni az adott országot, hogy térjen vissza a jogállamisághoz. Ha mégsem, a támogatások és a miniszteri Tanácsban a szavazati jogok nélkül, valamint a közös piaci politikák korlátozása mellett „a teljes EU-tagság kevésbé vonzóvá válhat az uniós elveket megsértő tagállamoknak, és egy kevésbé integrált társulási formára törekedhetnek”. Vagyis nem közvetlenül hajítanák ki az EU-ból az adott országot, hanem a tagság kiüresedése miatt léphet át a másodikból a harmadik körbe.
A lengyel és a magyar kormány korábban biztosította egymást, hogy az utolsó előtti, az érintett országot leszámítva egyhangúságot igénylő szakaszban vétóznának. A szakértői javaslat ezt azzal kerülné ki, hogy négyötödös többségre váltana. De mivel az egész eljárást az alapszerződések rögzítik, nem sok esélye van, hogy ilyen változtatások ne ütközzenek lengyel–magyar vétóba.
Az egyhangúról amúgy is szinte mindenben minősített többségre váltanának a dokumentum alapján. Általában már most is utóbbit használják, azaz a 27-ből legalább 15 tagállamnak, az 55 százalékuknak kell igent mondania úgy, hogy együtt az uniós lakosság minimum 65 százalékát is képviseljék. A minősített többséget ki kellene terjeszteni mindenre a rendes jogalkotási eljárással együtt, de a tagállami szuverenitást tiszteletben tartva, külügyeknél pedig csak a legvégső esetben használnák.
Hasonlóképp két és fél éves csoportokra szerveznék a hat hónapig tartó soros tanácsi elnökségeket a mostani „triók” helyett, és a költségvetést sem a mostani hét, hanem az ötéves ciklusokhoz kötnék. Összehangolnák az európai parlamenti választási szabályokat, láthatóbbá tennék az európai pártcsaládokat, de nem akarnak teljesen csúcsjelölti rendszert, azaz az összuniós politikai csoportoknak nem feltétlenül kellene előre megnevezniük, kit látnának szívesen az Európai Bizottság élén.
A tervezet egyik legmerészebb pontja, hogy a többéves költségvetésről az eddigi egyhangúság helyett minősített többséggel döntsenek, ráadásul a jövőben – a helyreállítási alap mögötti egyszeri kölcsönt jó példaként emlegetve – együtt vegyenek fel hitelt. Így nem lehetne eljátszani, amit Orbán Viktor a 2021–2027-es büdzsé elfogadásakor tett: vétóval fenyegetve csikart ki engedményeket a jogállamisági feltételességi eljáráshoz.
A tervezetről most kezdődik a vita, de az biztos, hogy ez nem lesz egyszerű. Elég megnézni, mi lett a tavaly zárult, Európa jövőjéről szóló konferencia eredményével: azóta is az asztalon porosodik. Az Európai Parlament tavaly júniusban hiába kérte az uniós országok vezetőit, hogy csináljanak valamit. A tagállamok főleg azért húzódozhatnak, mert a tervek jó részéhez bele kellene piszkálni az uniós kvázialkotmányba, a két alapszerződésbe, ami mindig nehézkes, és egyáltalán nem biztos, hogy sikeres folyamat.
A tervezet már a jövő júniusi EP-választás előtt megvalósítaná az első elemeket a csomagból. Módszernek többek között a „passerelle” („hidacska”) záradékot emlegeti, amelynek épp az a célja, hogy nagy szerződésmódosítás nélkül egy területen egyhangúról minősített többségre térjenek át, viszont ehhez minden tagállam beleegyezése kell.
Az EU-ügyi miniszterek legközelebb szerdán foglalkozhatnak a javaslatcsomaggal, és ha minden terv szerint megy, a dokumentum a legmagasabb politikai szintre, az állam- és kormányfők elé kerül a következő, októberi csúcstalálkozójukon.
via Telex
