fbpx
7 C
Kecskemét
2024. december 21., szombat

FRISS HÍREK

Csökkent és nőtt is a kátyúk száma a kecskeméti utakon – a közgyűlésen számol be az Útkarbantartási Bizottság

- Advertisement -

Az elmúlt félévben a kecskeméti önkormányzat 296 négyzetméter járdát újított fel, melegaszfalttal 223 négyzetméter utat kátyúzott, hidegaszfalttal 133 négyzetméter utat látott el, és további 370 négyzetméter sekély kátyút tüntetett el. Mintegy 700 ezer négyzetkilométer földutat tartott karban, csaknem 3300 méter árkot tisztított meg és mechanikailag stabilizált közel 450 ezer négyzetméter nem burkolt utat.

Ezek nyers tényszámok. Hogy elégséges-e, és hol volna még szükség útjavításra, valószínűleg ez a csütörtöki közgyűlésen is szóba kerül, amikor az Útkarbantartási Ideiglenes Bizottság nevében beszámol Sipos László (Fidesz-KDNP) képviselő. Összesen kilenc alkalommal tartott nyilvános ülést a bizottság 2023. december és 2024. június között, feladata szerint a városi költségvetésben utakra, járdákra, kerékpárutakra fordítható összeg felhasználását ellenőrizte. 2024-ben ezek fenntartására és üzemeltetésére összesen 2,4 milliárd forint az előirányzat, ami nem az jelenti, hogy ennyit fordítottak felújításra – arra alig 260 millió forint jutott, ahogy beruházásra is alig 650 millió forint.

Az önkormányzat honlapján elérhető beszámoló mellékletében külön megjelölésre kerültek heti bontásban a beavatkozásban érintett helyszínek, munkagépek, munkanemek, az elvégzett munka mennyisége, és az alvállalkozó által végzett feladatok is.

Hasonló cikkünk:  A helyi MKKP lecsípne a képviselők tiszteletdíjából, szerintük így milliókat spórolhatna Kecskemét

Az Irinyi utcában hétszer történt kiszállás, először még decemberben, ekkor darált betonnal erősítették meg a földutat. Ez a rövid földútszakasz a Szentcsalád Plébániától vezet ki az új Károly Róbert körútig, aszfaltburkolatot egyelőre nem kapott, amit végül júniusra sikerült stabilizálni.

Többször jártak autógréderrel és nagyhengerrel a Hegedűs közön és a Kis Hegedűs közön is a Városüzemeltetési Nonprofit Kft. munkatársai, ez a szakasz azonban folyamatosan kihívást jelent az ott élőknek. Tóth Szilárd, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület képviselője többször is felhívta a figyelmet a Vacsihegy és Budaihegy térségében lévő földes és felületzárt – jelentése itt: szilárd burkolattal, mart aszfalttal vagy murvával hellyel-közzel fedett, de gödrökkel sűrűn pöttyözött – utak állapotára és nem kielégítő karbantartásukra.

Járdakarbantartást történt a Tűzoltó és a Forrás utcában és megújult a Talfája Vereckei utcai buszváró. A táblázatból további adatok is kiolvashatók, például, hogy összesen 20,5 négyzetméternyi útborkalati jelet festettek fel, vagy a Jász utcában összesen 7 kg plasztik festéket használtak fel. Voltak olyan utak, ahol azért nem teljesültek a feladatok, mert közútkezelői hozzájárulást igényeltek.

A KecsUP nyomon követi a kecskeméti közgyűlés szeptemberi ülését, és annak fontos részleteiről beszámolunk olvasóinknak.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...