A „Passzold vissza, Tesó!” kampányt a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen indította el, mégpedig azzal a céllal, hogy minél több adatmentes, használaton kívüli mobiltelefont, GPS-készüléket és táblagépet gyűjtsenek össze adományként. A kezdeményezés célja az elektronikai hulladék csökkentése és a körforgásos gazdaság előmozdítása azáltal, hogy a használt eszközök újrahasznosításra kerülnek.
Idén már hetedik éve tart a kampány, amelynek tavaszi szakasza most sikeresen véget ért: a csatlakozó 120 gyűjtőpont összesen 633 kg – 6450 darab – készüléket gyűjtött össze.
A kampány közvetett módon hozzájárul az afrikai főemlősök – például a gorillák, csimpánzok – élőhelyének védelméhez, valamint a helyi közösségek életkörülményeinek javításához. Mindez különösen fontos, mivel a mobilkészülékek gyártásához szükséges konfliktusos ásványok, elemek – például koltán, arany, ezüst, palládium és réz – bányászata súlyos ökológiai és társadalmi problémákat okoz Afrikában. A kampány célja nem csupán a készülékek begyűjtése, hanem a szemléletformálás is: felhívja a figyelmet a fogyasztói szokások környezeti hatásaira, valamint a fenntartható, körforgásos gazdaság fontosságára. Bár ez csak egy lépés a sok közül, közös felelősségünk, hogy élhetőbb jövőt teremtsünk mind az emberek, mind az élővilág számára – hívják fel a figyelmet a szervezők.
A 2018-ban elindított program eddigi eredményei alapján összesen 1453 gyűjtőpont csatlakozott a kezdeményezéshez, és a 2025-ös tavaszi eredménnyel együtt már közel 9 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon került a megfelelő helyre.
A gyűjtésben résztvevő számos szervezet, intézmény és vállalat belső kampányokat, szemléletformáló eseményeket, és előadásokat szervezett, amelyekkel sikerült mozgósítani a közösséget, és ösztönözni a még nagyobb részvételt. Az így összegyűlt telefonok nemcsak környezetvédelmi szempontból kiemelkedőek, hanem a kampány társadalmi hatása is egyre erősebb, hiszen a gyűjtés során beérkező eszközök újrahasznosítása hozzájárul a fenntarthatósághoz. A kampányhoz eddig csatlakozó gyűjtőpontok rendkívül sokfélék, találhatók közöttük iskolák, óvodák, bölcsődék, civil szervezetek, intézmények, üzletek, irodák, szálloda, könyvtár, színház, kutatóintézet, nemzeti park, múzeum, kereskedelmi, ipari és agrárkamara, étterem, rendelő, bíróság.